A nagy osztozkodás
Nem az a Nap süt az égen
A betolakodó már a kertünkben?
A gyalogosátkelőhelyen gázoltak halálra egy fiatal nőt.
Vonat gázolt el egy idős férfit csütörtökön a Senci járásban, Pozsonyivánkán, a vasúti átjáróban.
Halálos gázolás történt az Eperjesi kerületben, mely során egy nő vesztette életét.
A gyalogosan haladó, sőtét ruhát viselő férfi semmilyen fényvisszaverő elemet nem viselt.
A rendőrök elvették a gázoló sofőr jogosítványát.
Kórházba szállítás közben halt meg.
Egy 48 éves férfi az áldozat.
Csak a fájdalom, az üresség, a feldolgozhatatlannak tűnő veszteség maradt.
Egy leállított Seat Leon márkájú személygépkocsi eddig ismeretlen okból magától elindult és elgázolta azt a 34 éves férfit, aki a gépjárművet néhány pillanattal korábban leparkolta.
Hirtelen lépett az útra a szerencsétlenül járt férfi.
Hasonló baleset történt múlt hét szombaton (május 4-én) a közelben, Újhelyen is, ahol egy 54 éves férfit ütött el a vonat, aki szintén belehalt sérüléseibe.
Halmozottan bűnös a gázoló férfi.
Jó barátok voltak.