Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Kedden 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában.
Csaknem 70 esztendeig tartó karrierrel dicsekedhetett.
Egész életében kitartott a Csemadok mellett.
Életének 62. évében, hosszú, méltósággal viselt súlyos betegség után ragadta el a halál.
Egész életét Istennek és a felvidéki magyarságnak szentelte.
Nevét egy 2,4 kilométeres kráter őrzi a Holdon.
A kommunista rendszer bírálása miatt a 80-as évek elején 6 hónapra bebörtönözték.
Nyolcvan opera basszusszerepét énekelhette el, köztük 1978-ban Bartók operájának „hősét”, a Kékszakállú herceget.
Komáromi munkái közül kiemelendő az aradi és komáromi vértanúk emlékműve, az Esterházy János- dombormű és az Egressy Béni-szobor.
70 évesen végleg Isten országába költözött.
Kevesen voltak, vannak, aki nála jobban szerette szülővárosát és ragaszkodott gyökereihez.
Egész életművével azt bizonyította, csakis emberként érdemes létezni itt, Közép-Európában is. Minden más csak ezután következik.
Csaknem száz színházi előadás, valamint két tucat filmes és televíziós alakítás kötődik a nevéhez.
1993-ban ő lett az első first lady az önálló Szlovákia történetében, miután férjét köztársasági elnöknek választották.
Halálát, az első hírek szerint, szívinfarktus okozta.
A Lady Colors nevű szlovák formáció is megemlékezett a legendás billentyűsről.
Elveszítette hosszú és kimerítő harcát a rákkal.
Az amerikai médiavilág és szórakoztatóipar egyik óriása volt.
Viktor Csizsikov 84 évesen halt meg. Kiadója jelképesnek nevezte, hogy éppen a moszkvai olimpia nyitányának 40. évfordulóján.
Volt rá példa, hogy előbb megírta a film zenéjét, majd ahhoz igazították a forgatást.
Emlékezetes filmekben játszott főszerepeket.
Bollywoodban is felkapott szár lett, zsarukat és gonoszokat játszott, ő alakította a mumbai alvilágban játszódó Macbeth-adaptációban a címszereplő Maqboolt 2003-ban.
Jim Bridenstine, a NASA jelenlegi vezetője szerint Beggs űrsiklóprogrammal kapcsolatos munkája új korszakot nyitott a világűr felfedezésében.
Az "arab tavasz" idején bukott meg.