Gubík: "elfogadhatatlan, hogy amíg máshol megbecsülik az értékeiket, addig nálunk egymásnak adják a kilincset a kivitelezők”.
A város első írásos említésének 770. évfordulója jegyében.
A konszolidációs csomag várható hatásairól és a Magyar Szövetség javaslatairól Gubík László pártelnököt kérdeztük.
Mérlegen, milyen helyzetben és esélyekkel rugaszkodhat neki a felvidéki magyar érdekképviselet az előttünk álló időszaknak.
Az államtitkár szerint nem kell mindenkinek egyetérteni Gubík László minden kijelentésével, de az egyértelmű, hogy a magyar közösséget csak a Szövetség képviseli maximálisan.
Az őszi politikai évad kezdete előtt a kormánypártok több javaslatot is megfogalmaztak, hogyan változtatnák meg a helyhatósági választások szabályait. A felvetett módosításokról a Magyar Szövetség elnökét kérdeztük.
Hétfőn egy harmincas éveiben járó férfi a Magyar Szövetség pozsonyi székházáról leszerelte a párt névtábláját.
A Magyar Szövetség elnökét arról kérdeztük, milyen jogorvoslati lehetőségekkel élt a párt, és mit tenne annak érdekében, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg hasonló elfogadhatatlan eljárás.
Mementó a XXI. századra is.
A Magyar Szövetség észrevételeket fogalmazott meg a Belügyminisztérium által előterjesztett, politikai pártokról és választójogról szóló törvény tervezett módosításával kapcsolatban.
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke Gombaszögön azt járta körbe, hogyan akar bejutni a Magyar Szövetség a parlamentbe.
Tekintsék meg a panelbeszélgetésről készült videót!
A magyar közösségen belüli megosztottság volt az oka annak, hogy a magyar érdekképviselet kiszorult a szlovák parlamentből és az Európai Parlamentből is.
Ugyan a kormány a legközelebbi ülését csak augusztus 20-án tartja, két fontos jogszabálytervezetet is a nyári szünetben bocsátott tárcaközi egyeztetésre.
Sulyok Tamás első hivatalos szlovákiai látogatása során felvidéki közéleti és kulturális személyiségekkel is találkozott.
A körvonalazódó patthelyzet abból adódik, hogy a parlamentbe jutó pártoknak jósolt mandátumszám alapján sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem rendelkezne stabil többséggel.
A Magyar Szövetség elnökét a kérdeztük a friss felmérések eredményeiről, az oktatási törvény módosításáról és a védelmi kiadások tervezett emeléséről.
A kérdés nem az volt, hogy mit csinál most, hanem hogy ki ő valójában és hogyan lett azzá, aki ma.
A Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferenciát követően beszélgettünk a Magyar Szövetség elnökével.
A témák között szerepelt a székelyföldi árvízhelyzet és a parajdi katasztrófa, így azokról a támogatási lehetőségekről is beszéltek, amelyekkel segíteni lehetne a székelyeken.