A Niké Liga hetedik helyén álló FC Kassa pénteken húsz játékossal kezdte meg felkészülését a tavaszi idényre.
2024 év legszebb pillanatait idézzük fel évértékelőnkben.
A szlovák labdarúgó-bajnokság őszi idényében remekül teljesített a Zsolna, amelynek egyik legjobbját, a füleki Bari Krisztiánt kérdeztük.
De hol rendezik meg a jövő nagy tornáit?
Az angol Premier Leauge 17. fordulójának vasárnapi játéknapján öt mérkőzést is rendeztek.
A Niké Liga hivatalos közösségi oldalain kihirdette az őszi idény álomcsapatát a statisztikákkal és elemzéssel foglalkozó, Európa-szerte elismert Opta Analyst adataira hivatkozva.
A Ferencváros ugyan legutóbb 5:0-ra kikapott a PAOK-tól, azonban így is kedvező helyzetből várhatják az Európa-liga januári folytatását.
Felemás őszi szezont zárt a magyar labdarúgás!
A lakszakállasi tehetséget az elmúlt egy évről, a török bajnokságról, a magyar válogatottról és céljairól is kérdeztük.
November végén hatalmas érdeklődés mellett mutatták be a DAC Film – 120 éve együtt című másfél órás mozit, Tősér Ádám rendező alkotását Dunaszerdahelyen.
Komárom ideiglenes otthonában fogadta a Besztercebánya együttesét és magabiztos háromgólos győzelemmel vonultak téli pihenőre a komáromia lila-fehérek.
A Niké Liga 17. fordulójának szombati játéknapján az újonc Komárom a zempléni Nagymihály otthonában próbálta feledtetni a hétközi Slovan elleni súlyos vereséget.
Az NB I pótolt mérkőzésén két felvidéki edző csapott össze egymással, ugyanis a ETO FC Győr edzette Borbély Balázs a Hornyák Zsolt vezette Puskás Akadémiával mérkőzött meg.
Nemcsak a Liverpool parádézott a Premier Leauge csúcsrangadóján, hanem a magyar válogatott csapatkapitánya Szoboszlai Dominik is eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő.
Hazai pályán folytatta szereplését a Ferencváros a megújult Európa-liga alapszakaszában.
Az MLSZ 1993-ban, a mérkőzés 40. évfordulóján november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává nyilvánította.
Vajon új edző vagy a keret felfrissítése hozna-e igazi változást a játékban?
A Niké Liga negyedik helyén álló dunaszerdahelyi DAC hivatalos közleményben jelentette be, hogy szerződést hosszabbított csapatkapitányával Matej Trusával.
A magyar csapat nem játszott alárendelt szerepet a találkozón, kis szerencsével a magyar csapat is vezethetett volna.
Két labdarúgó elhagyta az útlevelét, így kihagytak egy fontos visszavágót.