Több, szerényebb képességű válogatott is ott lesz a tornán.
Curacao, Haiti és Jordánia végső diadalára viszont több mint kétezerszeres pénzt fizetnének.
Jól halad a spanyol csillag felépülése.
Kik a legnagyobb esélyesei a világbajnokságnak?
A szórakoztatás látszólagos feladata mellett a megfigyelés sem maradhat el.
A himnuszok alatt minden csapat mind a 26 játékosa összegyűlik a középső körben lévő zászló körül.
Egyelőre nem tudni, hogy a közönség miként juthat vízhez a meccsek közben a tribünökön, ami már csak azért is lényeges lenne, mert bizonyos helyszíneken komoly hőségre lehet számítani.
Tíz nap múlva kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság.
Már nemcsak a negyeddöntők, hanem a csoportkör után is törlik az addig begyűjtött sárga lapokat.
Kedden alig fél órát töltött a pályán a Bajnokok Ligájában.
Irán részvételének lehetősége az amerikai mérkőzéseken nagyon csekély.
A 2014-es világbajnokság gólkirálya fizikális problémák miatt idén mindössze 39 percet játszott.
Mi lesz a focival?
Két selejtezőn is a tizenegyesek döntöttek.
Kelet a nyugat ellen. Kedden végleg bezárul az ajtó – vagy éppen kinyílik a labdarúgó-világbajnokságra. A hátralévő csapatok kiléte már ma kialakul.
A válogatott olyan ország csapata ellen veszített, amely létezését nem ismeri el.
Európában a második körben, a pótselejtezőben tizenhat válogatott küzd a négy világbajnoki helyért.
A 34 éves támadó, aki 128 válogatott mérkőzésével és 79 góljával brazil csúcstartó, legutóbb 2023 októberében szerepelt a Selecaóban, akkor az Uruguay elleni vb-selejtezőn szalagszakadást szenvedett.
A FIFA egyelőre nem kommentálta Dondzsamali kijelentését.
Hiába jutottak ki.