A diákfilmfesztivál ötlete két szlovákiai magyar fiatal videóstól származik.
A mozit először a tévé megjelenése idején kezdték temetni, de a nagy vásznon más a filmélmény, mint a kis képernyőn.
Októberben érkezik a mozikba a Hancsovszky című film, amely a tornaljai csendőrőrs 1945-ben történt felrobbantásának történetét vizsgálja.
A filmben Ewan McGregor Jézust alakítja, ahogy a negyven napos száműzetésének az utolsó napjait éli meg.
1978-ban nagy sikerrel mutatták be Sára Sándor 80 huszár című filmjét, amely az 1848-as magyar forradalom hírére kalandos körülmények között a Galíciából hazatért Lenkey-huszárszázadnak állított emléket.
175 ezer dollárt adtak érte.
Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje nyerte meg a Nowe Horyzonty (Új Horizontok) elnevezésű, 24. alkalommal rendezett wroclawi nemzetközi filmfesztivál fődíját - közölte szombat este a lengyel média.
Az És mi van Tomival? a humor mellett a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap egyben.
„Ünnepeljük együtt a magyar animációt kedvenc klasszikusainkkal!” – hirdeti a Nemzeti Filmintézet streaming platformja.
A kor nem számít. Ezt a már-már íratlan szabályt vették alapul a nemrégiben megjelent A rólad alkotott kép című film alkotói is.
Scarlett Johansson szerepet kapott a negyedik Jurassic World-filmben, melynek ismét Steven Spielberg az executive producere.
A londoni West End filmes negyedében június 28-ig tartó Raindance Filmfesztivál az egyik legfontosabb esemény a fiatal filmesek számára, akik bemutatkozhatnak a közönségnek és a szakmának egyaránt.
A csíkos pizsamás fiú nem klasszikus értelemben vett holokauszt-film.
A Triptichon – Esterházy János élete és öröksége című dokumentumfilm több mint 80 filmalkotással versenyezve elnyerte a 11. Savaria Filmszemle Fotó- és Filmművészet kategória Dokumentumfilm versenyének nagydíját.
Fülöp Pétert, a Most vagy soha! című film egyik producerét kérdeztük.
Fekete István a 40-es évek elején több film forgatókönyvírója volt, amelyből kettőt agyonhallgattak, kettő pedig szőrén-szálán eltűnt.
A thriller, ha nem is korszakalkotó mozi, de a népszerű streamingszolgáltatók kínálatában.
Dunaszerdahelyi életérzés.
A transznemű szépségkirálynők és a női börtönben csücsülő biológiai férfiak után már nem is meglepő.
Nemrég újra a műsorára tűzte a Duna Televízió az 1953-ban készült híres romantikus filmet Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével, a Római vakációt.