Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli olasz úszó, vízilabdázó és színész a napokban töltötte volna be a 90. életévét.
Poór István értékes műve 2016-ban 300 pályamunka közül elnyerte a legjobb forgatókönyv díját a los angelesi Movie Park Action Adventure Film Festival versenyen.
Tarantino az új verzióban négy jelenettel, összesen tíz perccel toldotta meg a filmet, amely már eddig is két óra 41 perc hosszú volt.
Többről van szó, mint egy képregénymoziról, amely naturalista módon boncolgatja az erőszak eluralkodását egy beteg emberen.
A Komáromi Jókai Színház színésze, Tóth Károly csütörtöktől a Barátok közt Simonja, a laza, sportos motoros srác, akiről idővel majd több minden kiderül - számolt be a színház oldalán.
Zenés dokumentumfilm készült Barta Tamásról, az LGT egykori gitárosáról.
Brad Pitt 20 perces interjúban faggatta Nick Hague űrhajóst az űrállomáson folyó életről és a munkájáról.
Az elmúlt évek legjobb történelmi témájú filmjei közé választották a Meghalni Ukrajnáért című magyar dokumentumfilmet Horvátországban.
Kiemelte, hogy a mai francia mozivászonra rátelepedett az amerikai film, a kelet-európai filmek viszont mindig nagyon érdekelték.
A tavaly bemutatott, Hang nélkül című független produkció kasszasiker lett, Oscarra is jelölték, az Amerikai Filmintézet (AFI) beválogatta az év legjobb filmjei közé.
A következő hónapokban a stúdió három kasszasikergyanús filmmel jön ki.
Egy igaz embert bemutató film készült a vértanú Esterházyról. A film alkotóival is beszélgettünk Gombaszögön.
"A múlt év decemberében fogtunk a munkához, és mintegy hétórányi nyersanyagot vettünk fel. Ezt kellett kerek egésszé gyúrni, időrendbe rakni, egy órába sűríteni."
2019 első fele bővelkedett a kasszasiker filmekben, azonban a nyár során is érdemes lesz beülni a mozikba, hiszen szinte minden filmes műfajban érkezik majd a kritikusok és nézők által egyaránt régóta várt alkotás.
Kevin Spacey egyik szexuális zaklatási ügyét ejtette egy amerikai bíróság, mert a színészt vádló sértett nem volt hajlandó tanúskodni a bíróságon.
A produkciós munkák jövő év elején kezdődnek.
A harmadik alkalommal meghirdetett programsorozat szeptember 4. és 11. között mintegy 100 filmklasszikust vetít le és több filmcsillagot is vendégül lát.
Mankiewicz eredetileg újságíró volt, később ő írta Orson Wellesszel az Aranypolgár című filmklasszikus forgatókönyvét.
A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont csapata Torna kincse című alkotásával megnyerte a MOBILSZEM című Kárpát-medencei diákfilmversenyt.
A Hatos fogat revolverhőse az igazi filmsztárok sorába emelte. Ettől kezdve szinte csak főszerepeket kapott, 250 filmje közül 140-ben írták az ő nevét a legnagyobb betűvel a plakátra, ami világrekord.