2019. október 13., 19:05

Amerika megmutatta a gonosz születését

Hollywood hétről hétre gyártja és terjeszti a filmeket a hazai mozikba is, de a tucattermék között a látványorgiák mellett nehéz mélyebb tartalmat találni. Szerencsére a művészfilmeken túl most született egy alkotás, amely talán többeket rádöbbent arra, hogy a mélyebb ábrázolás is érdekes lehet a közönség számára.

Joker
Galéria
+4 kép a galériában

Az elmúlt héten került a szlovák és a magyar mozikba a Todd Phillips által jegyzett Joker című film, amely a Batman képregénysorozat gonoszának háttértörténetét meséli el. Látszólag tehát nem számíthatnánk másra, mint az elmúlt évtizedben egyre erősödő szuperhősvilág újabb akciókkal és látványelemekkel telezsúfolt darabjára, amely jól termel a pénztárakban. Emlékezhetünk, hogy Jack Nicholson is remek volt Joker szerepében, de Heath Ledger alakítása, aki halála után Oscart kapott a gonosz megformálásáért, igazán feladta a leckét rendezőnek és színésznek egyaránt.

A főszereplő viszont nem akárki. Az a Joaquin Phoenix, aki anyai ágon magyar származású nagyszülővel is rendelkezik, s egyébként generációjának egyik legtehetségesebb színésze.  Még Oscar-díj nélkül, bár tudjuk, régen megérdemelte volna.

Érdekességképpen megemlíthetjük, hogy aki eddig eljátszotta a Jokert a mozivásznon, az vagy ezért a szerepért, vagy más filmért szobrocskát kapott, s a kritikusok úgy vélik, ez alól Phoenix sem lesz kivétel.

A 1981-ben, Gotham Cityben játszódó történet a denevérember ellensége eredettörténetének nevezhető, amelyben a még gyermek Bruce Wayne, vagyis a későbbi Batman is feltűnik, igaz, csak egy kisebb szerepben. A képregény-adaptációkból megszokott nagy látványelemek viszont elmaradnak, mert egy drámáról beszélhetünk. Méghozzá a lelkünkbe markoló moziról, amely arra fókuszál, amiről oly kevés szó esik a médiában. Amelynek révén napi szinten zúdulnak ránk a tragédiákról, a gyilkosságokról szóló hírek, de kevés szó esik arról, hogyan jutnak el akár tinédzserek vagy felnőtt emberek oda, hogy egyszer csak végeznek a diáktársaikkal, a kollégáikkal, a szomszédaikkal.

Úgy tűnik, mintha a kiváltó okok, az emberi sorsokban beálló törések megismerésére nem lenne igény a médiában. Pedig a tragédiákból csak úgy okulhatunk, ha felismerjük, hogyan jutnak el az emberek ilyen szélsőséges állapotba.

Természetesen nem akarom felülértékelni egy film szerepét, de egy biztos, a médiának ugyanúgy felelőssége van ezen a téren, ahogyan a politikának is, s éppen ezért jó, hogy a hagyományosan szabadelvű filmipar központjában is akadnak olyanok, akik képesek túllépni a saját árnyékukon. A Joker rendezője, Todd Phillips képes volt erre, mert a nagy sikerű Másnaposok c. vígjáték rendezőjeként kevesen hittek abban, hogy ennyire az emberi lélek mélyére ásó filmet tud majd összehozni, inkább számítottak a hagyományos képregénymozira.

Nem így lett. S bár korántsem beszélhetünk tökéletes moziról, mert főleg a film utolsó félórájában többször is erőltetetten hatnak bizonyos jelenetek, mégis működik a dolog. Ez elsősorban Phoenix zsenialitásának köszönhető, aki 24 kilót fogyott a szerep kedvéért, és a napi egy almás diéta eredménye meg is látszik a testalkatán.

Ahogyan az elmebeteg Arthur Fleckből (a szereplő neve nem véletlenül asszociál a Batmant megformáló Ben Affleck nevére) Jokerré kezd fejlődni, az nem- csak egy képzeletbeli pusztuló város patkányoktól hemzsegő mindennapjaira világít rá, hanem arra is, mennyire törékeny az emberi lélek, és segítő kéz hiányában milyen veszélyes folyamatok zajlanak le benne.

Természetesen a gazdagok és a szegények közötti társadalmi különbségek is feltűnnek a filmben. De a szokásos baloldali eszmék, valamint az amerikai politikai korrektségnek megfelelő sablonok mégsem uralkodnak el a filmen, amely egyszerűen a gonosz születésének az ábrázolása, méghozzá úgy, hogy a széles közönség számára fogyasztható legyen.

Más kérdés, hogy sokakat elijeszthet az erőszak túlzott ábrázolása mellett a zsigereinkbe hatoló jokeri nevetés, valamint a zseniális zene, amit a Csernobil sorozat zenéjét is jegyző izlandi zeneszerző, Hildur Guđnadottir készített.

Ahogy kiderült, a forgatókönyvet eleve Phoenixre írta Phillips és Scott Silver, s ugyan sokat írtak arról, hogy a legendás Taxisofőrre hajaz majd a film, az 1976-os filmtől sokban különbözik a 2019-es Joker. A közös pont persze Robert de Niro, aki most csak mellékszerepet kap, s hozza a kötelező magas színvonalat, ahogy a többi színész is, és katalizátori szerepükben nem okoznak csalódást.

A fogadtatás pedig, úgy tűnik, kiváló, a velencei filmfesztiválon elért sikert feltehetően több százmillió dolláros bevétel és újabb elismerések követik majd, s feltehetően még a felületesebb mozinézők számára is világossá válik, hogy többről van szó, mint egy képregénymoziról, amely naturalista módon boncolgatja az erőszak eluralkodását egy beteg emberen. Akkor ugyanis rájönnek, hogy okok és okozatok feltárása nélkül nem lehet változtatni a világ forgásán, hiába akarják az Egyesült Államoktól Európáig kétbites rendszerként ábrázolni mindennapjainkat bizonyos érdekcsoportok.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/41. számában.

Joker
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.