A Zámoly melletti csatában becsülettel állt helyt sok felvidéki származású levente, köztük búcsiak is.
A film forgatókönyve a költő egykori életrajzírója és fiatalabb kortársa, Giovanni Boccaccio Dante élete című műve alapján készült.
Horvát Lili filmje nagy sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválokon.
Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték de ekkor nem kapta meg.
Elfújta a szél, megáll az ész.
Sam Mendes a mezőnyben szereplő filmek rendezőinek mondott köszönetet.
Temetését szűk családi körben rendezik.