Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Csodás fotókon a Szentatya érkezése.
A Szentatya gépe 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Amikor 2021 szeptemberében Ferenc pápa csak hét órát töltött Budapesten és hetvenet Szlovákiában, visszhangzott az ország az elégedettségtől, mintha a pápalátogatás időtartama egy nemzetközi verseny lenne.
Ferenc pápa ma érkezik háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra. A katolikus egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye.
Sárga színű kendőt viselnek majd a felvidéki zarándokok.
Együtt imádkozhatnak Magyarországon a békéért, a családokért, valamint a hit, a remény és a szeretet megújulásáért.
Ferenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, több időt akar tölteni a magyarokkal - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
A bíboros jelezte: a katolikus közösség elsősorban imádsággal várja Ferenc pápát határon innen és túl.
Vállkendő is készül.
Ferenc pápa megerősítette pénteken, hogy a mozgását nehezítő térdproblémái ellenére továbbra is utazni fog külföldre, legközelebb április 28. és 30. között Magyarországra.
A pápa rámutatott arra, hogy amiként az emberek közötti kapcsolatokat sem fegyverek szabályozzák, úgy az államoknak sem fegyverekkel kell rendezniük vitás kérdéseiket.
A pápa arra kérte az oroszokat, hogy "keressék az igazságot" országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban.
A pápát a múlt héten kezelték hörghuruttal kórházban.
Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken osztotta meg az értesülést.
Láthatatlan Krisztusoknak nevezte a mai világban szenvedő embereket és népeket Ferenc pápa.
A La Repubblica című lap tudósítója szombaton az utcán megkérdezte Ferenc pápától, hogy az eddigi tervnek megfelelően Magyarországra látogat-e április 28-a és 30-a között, amire ő igennel válaszolt.
Minden nyilvános programot élőben közvetít az M1, a Duna és a Kossuth Rádió Ferenc pápa magyarországi látogatásáról.
A szerzeteseknek az ukrán kormány ultimátuma értelmében szerdai határidővel el kell hagyniuk a kolostort, vagy át kell pártolniuk a rivális egyházhoz.
A honlapról megismerhetők az április 28-tól 30-ig tartó látogatás egyes helyszíneinek leírásai.
Az évfordulót Ferenc pápa a bíborosokkal közösen bemutatott misével ünnepli meg hétfőn reggel.
Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését.
Interjút adott Ferenc pápa, amelyben az orosz-ukrán háborút gerjesztő tényezőkről és a béke elérésének fontosságáról beszélt.
Váratlanul érkezett a hír, húsvét után Magyarországra látogat Ferenc pápa.