2024. december 12., 15:27

Úgy szigetelődik el Orbán Viktor a nemzetközi politikában, hogy a napokban a világ három legbefolyásosabb emberével tárgyalt

Az egyik leggyakoribb Orbán-ellenes magyarországi ellenzéki vád, hogy függetlenségre törekvő, külön utas, szuverenista politikájával magára marad, teljesen elszigetelődik a világban, és vele együtt az egész ország. Nos, az utóbbi napok történései ennek szögesen ellentmondanak.

Ferenc pápa Orbán Viktor
Fotó: MTI/Vatican Media

Előbb Ferenc pápával találkozott Orbán Viktor Vatikánban. A katolikus egyházfő audiencián, hivatalos magánkihallgatáson fogadta a magyar miniszterelnököt. A pápa a magyar kormányfőt a béketörekvések folytatására bátorította, szerinte meg kell ragadni a békekötés esélyét. A felek közti kapcsolat az utóbbi években intenzívvé vált, Orbán Viktor azon kevés vezetők egyike, aki rendszeresen egyeztet a pápával, 2021 óta minden évben találkoztak. A magyar miniszterelnök a keresztény értékek védelméért folytatott harcban a szentatyát legfontosabb szövetségesének tartja.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök aztán a napokban Floridába utazott, ahol Donald Trumppal, az Egyesült Államok január végén hivatalba lépő elnökével és miniszterjelöltjével, Elon Muskkal is tárgyalt.

Nem egy udvariassági látogatás volt ez Orbán részéről, hanem egy büszke pillanat, mert egy kis európai ország vezetőjét az amerikai elnökválasztást követő rövid időn belül meghívták egy megbeszélésre. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormányfő   nemcsak európai szinten meghatározó politikus, hanem világszinten is odafigyelnek a hangjára, a mondandójára. Nem kétséges, hogy a kedvezően alakuló amerikai-magyar kapcsolatokból nagy előnye származhat Magyarországnak, de van néhány olyan magyar gyakorlat, tapasztalat, amit talán Amerikában is hasznosítani tudnak. Ilyen például a családpolitika, amelyről Trump is kedvezően nyilatkozott már. Vagy ugyanilyen fontos a migrációval és a háborúval szemben folytatott határozott magyar politika. Az amerikai befolyás az Unióra nézve nem egy újkeletű dolog, és ez a jövőben is bizonyára így lesz. A gazdaság-, migrációs és békepolitikában Donald Trump támogathatja a magyar szuvenerista elképzeléseket, célkitűzéseket az Európai Unióban. Az amerikai elnök véleményét bármilyen kínos is lesz, kénytelenek lesznek figyelembe venni a brüsszeli elit tagjai, és ez erősítheti Magyarország és vele együtt a szövetséges Szlovákia pozícióját is az Európai Unióban.

Ezt követően számos külföldi sajtóorgánum egymás után számol be Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között lefolytatott egyórás telefonbeszélgetésről. A híradások többsége azt hangsúlyozza, hogy a magyar kormányfő az orosz-ukrán háború megoldásának lehetséges módjairól egyeztetett az orosz államfővel.

A háború legveszélyesebb heteit éljük. Minden rendelkezésünkre álló diplomáciai eszközt bevetünk a tűzszünet és a béke előmozdítása érdekében”

 – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Nem lehetett a véletlen műve az említett két fontos tárgyalás időrendje sem. A magyar kormányfő által Putyin első kézből értesülhetett Trump nézeteiről a háború befejezését illetően, Trump pedig bizonyára tisztában volt azzal, hogy Orbánnal való találkozásukat követően a magyar kormányfő beszélni fog Putyinnal. Joggal vetődhet fel Orbán Viktor (és általa Magyarország) felbecsülhetetlen közvetítő szerepe a két nagyhatalom között. Lassan, de biztosan kezd beérni Orbán békemissziójának gyümölcse! Emlékezzünk csak vissza, hogy az első lépéseket még milyen ellenszél fogadta Brüsszel felől, most mintha már alábbhagyott volna az ereje, sőt egyre nagyobb odafigyelés övezi az EU részéről a magyar kormányfő lépéseit.

És még nincs vége a missziónak! Csütörtökön Ankarában tárgyal Orbán Recep Tayyip Erdogan török államfővel. Ő sem egy piskóta, hiszen az Amerikai Egyesült Államok után a török hadsereg 1 054 750 katonájával a NATO második legnagyobb hadserege. Tudnak majd miről beszélgetni orosz-ukrán fegyverszünet és békekötés ügyben.

Miközben Orbán Viktor ellenzéki kihívója, Magyar Péter a mi szerencsétlen Ódor Ľudovítunkkal találkozott a komáromi Matica-házban. Hát, nem egy súlycsoport, nem ugyanaz a kávéház…Tudatosítania kell a kihívónak, hogy Orbánnak a nemzetközi tekintélyét nem csupán a miniszterelnöksége alapozza meg, hanem elsősorban az általa hosszú évek óta képviselt értékek, melyekre az egész magyar nemzet büszke lehet.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék