A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás nyolcadszor adományozta oda a Példakép-díjat.
Szükség van a példaképekre.
Azok a nők adtak elő, akik sokat tesznek a közösségért.
Ön is ismer olyan nőt, lányt, asszonyt, aki a példaképünk lehet?
Minden sikeres párt mögött ott kell hogy álljanak az erős nők is.
Iskolaigazgatóként, polgármesterként, MKP- és Csemadok-tisztségviselőként is maradandót alkotott.
Lehet az egy édesanya, egy vállalkozó, közéleti ember, regionális politikus, művész, író, pedagógus, kultúra szervező, egészségügybe dolgozó.
A munka és a magánélet közötti egyensúly továbbra is jelentős kihívást jelent sok szülő és gondozási feladatot ellátó munkavállaló számára.
Nem csökken a bérek szintjén a különbség a férfiak és nők között.
A Femine Fortis-Erős Nők polgári társulás negyedik alkalommal adományozott Példakép- és különdíjat az olyan értékeket megjelenítő nőknek, akikre önfeláldozó munkájuk kapcsán felnézhet a hazai magyarság.
A javaslatokat március 20-ig várják.
Új elnököt és elnökséget választott a Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás.
Néhány évvel ezelőtt a Magyar Közösség Pártja néhány aktív tagja úgy határozott, éppen itt az ideje, hogy a párt mellett létrehozzanak egy nőszervezetet, a kezdeményezés azóta Femine Fortis - Erős Nők néven vált ismertté.