Vox Humana címmel emlékkiállítás nyílt Fábry Zoltán író és publicista tiszteletére Szepsiben.
Nem remete az, aki szinte minden ismert irodalmi, értelmiségi lapnak munkatársa volt, aki intenzíven tartotta a kapcsolatot a külhonba szakadt magyar értelmiséggel.
Esterházy János gróf története cikksorozatunk legutóbbi részében azzal ért véget, hogy 1945. április 20-án felkereste Gustáv Husákot, a Szlovák Nemzeti Tanács már Pozsonyban tartózkodó belügyi megbízottját, aki őt azonnal lefogatta.
Az idén a megszokottnál korábban rendezték meg a Fábry Zoltán Közéleti és Irodalmi Napokat Szepsiben, illetve Stószon.
„Életem nagy része visszhangtalansággal telt el.” Ezt a ma 125 éve született Fábry Zoltán nyilatkozta 70. születésnapján.
Ötven éve ért véget Fábry Zoltán stószi magánya. Belső tartása és a helyhez való elkötelezett hűsége tette őt még életében a szlovákiai magyarok egyik szellemi vezetőjévé.
Létrejött egy vándorkiállítás, amit Magyarországon két helyszínen mutattak be, Szlovákiában viszont a járványhelyzet miatt csak online formában valósulhatott meg.
Fábry a Vox Humana, azaz az emberi hang szószólójának tartotta önmagát, de így tekint rá közösségünk is.
Ötven évvel ezelőtt hunyt el Fábry Zoltán. Halálának évfordulóján ünnepélyes megemlékezést tartottak az író stószi síremlékénél, majd a szülőházánál is.
Ötven éve hunyt el Fábry Zoltán. Hogy ki is volt ő? Húsz évvel ezelőtt ezt a kérdést még valószínűleg nem kellett volna feltennünk.
A Csemadok 2020. május 31-én ünnepélyes megemlékezést szervez Stószon, Fábry Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából.