Brüsszelben megkezdődött szerda délután az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok egynaposra tervezett csúcstalálkozója.
Az EU készen áll arra, hogy fokozza a szankciókat, továbbá példátlan intézkedéseket vezessen be Oroszoroszággal szemben, amennyiben Moszkva további agressziót tanúsít Ukrajna ellen.
A jogállamisággal és az alapvető jogokkal kapcsolatos fejezetek, valamint Szerbia Koszovóval fenntartott kapcsolatainak normalizálása terén elért haladás továbbra is alapvető fontosságú.
"Ezeknek az istenteleneknek egyik legfontosabb céljuk, hogy eltöröljék a két évezredes civilizációs múltat, amely az egyistenhitre épült."
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) számításai alapján az unió ennyit vesztett a vámbevételeken a 2012 és 2019 között az országba behozott olcsó kínai ruházat és lábbeli után.
Néhány uniós tagállam még mindig a 19. századi nemzetállami szemléletet vallja, és hangosan tiltakozik a kisebbségi jogok uniós szintre emelése ellen.
A miniszterelnök elmondta, az akkori népszavazásnak köszönhetően sem kötelező kvótát nem vezettek be, sem migránsbetelepítés nem történt azóta.
A határokat eddig nyolcezer migráns lépte át, ők jelenleg befogadóközpontokban tartózkodnak.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a törvény negatív hatással lesz a mozgás, a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságára.
A cikk szerint az Európai Bizottság új irányelvei a befogadás erősítését kívánják szolgálni a belső és külső kommunikációban.
A jelentés szerint a rendőrség az Európai Unióban aránytalanul kriminalizálja a romákat.
Mit javítsunk az Európai Unión belül?
A kontrollmechanizmust egy nyomonkövetési rendszer fogja felváltani.
Frans Timmermans, a Zöld megállapodás végrehajtásáért felelős uniós biztos kitért arra is, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemben az Európai Unió globális vezető és hídépítő szerepet tölt be.
A nők elleni erőszak megszüntetésének november 25-én van az évfordulója.
A szlovák külügyminiszter szerint sok a megoldatlan probléma, köztük a monetáris unió kiteljesítése, a belső piac, valamint a migráció kezelése.
Az éghajlatváltozásról és a környezetvédelemről esik a legtöbb szó a platformon.
Az EFU egy Brüsszelben székelő, nemzetek feletti nem kormányzati ernyőszervezet.