A pénz nem került elő, de a rendőrök lecsaptak rájuk.
A nő azt mondta a hatóságoknak, hogy férje lökte ki az erkélyről a veszekedés során.
Szemtanúk elmondása alapján egy párkányi lakos fényes nappal, többek láttára megvert egy idős embert, aki a kutyáját sétáltatta. Azért, mert nem volt rajta szájmaszk.
Ursula Von der Leyen együttérez a halálos áldozatok hozzátartozóival, és osztozik bánatukban.
Az idén eddig 28 támadást hajtottak végre a tartományban.
A rendőrök kiszabadították a tinédzsert, a három erőszakolót letartóztatták.
Fekete ruhába öltözött tüntetők Molotov-koktélokkal dobálták meg a városban közlekedő helyi érdekű vasút egyes állomásait.
A 16 éves Kristián a nyári szünetet rendhagyó módon szándékozott eltölteni: idősebb hölgyeket támadott meg és kifosztotta őket.
A vádló nem szolgáltatott olyan bizonyítékokat, amelyek alátámasztották volna Neymar erőszakos cselekedetét.
Egy éven belül Steve Maria Canico a harmadik fiatalember, aki a rendőri erőszakkal összefüggésben hal meg.
A nyomozás első megállapításai szerint szándékosan lökhette a sínek közé a nőt és gyermekét.