A harci cselekmények azonnali beszüntetésének és a politikai-diplomáciai megállapodások elérésének szükségességét sürgették.
A gátat 2011-ben kezdték építeni, azóta mind Egyiptom, mind pedig Szudán a vízhozam apadásáról számolt be.
A látványos falfestmények és a gondosan helyreállított kamrák a turizmus fellendítését is szolgálják.
A Muzulmán Testvériséget betiltották, miután a hadsereg átvette az irányítást, és Abdel Fattáh asz-Szíszi tábornok, a jelenlegi egyiptomi elnök került hatalomra.
Három új sírt találtak egyiptomi régészek a luxori Dra Abu el-Naga temetkezési helyen, amelyekben magas rangú tisztségviselők nyugodtak.
A Vörös-tengeri Kormányzóság részéről azt közölték, hogy a halálos áldozatok külföldi állampolgárok.
Az utazások szerelmeseink nem kell várniuk nyárig, tavasszal is számtalan lehetőség közül választhatnak.
Egyiptom szombaton "felelőtlenségnek" minősítette izraeli illetékesek azon kijelentéseit, amelyek egy palesztin állam létrehozását sugallták Szaúd-Arábia területén.
Trump arra kérte a jordán uralkodót, hogy fogadjon be több palesztint országába.
Az első információk ellenére mégsem élte túl a szlovák férfi az egyiptomi hajóbalesetet, ezt már a külügyminisztérium is megerősítette.
Több embert már sikerült kimenteni.
A kiállítás számos lelete az egyiptomi Szakkarában található, egykor Básztet macskaistennőnek szentelt Bubásztisz régészeti lelőhelyről származik.
Guterres ellátogat a Sínai-félszigeten fekvő el-Arís városába, ahová a Gázának szánt nemzetközi segélyek nagy részét szállítják.
Az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán gyakran szóba kerül Egyiptom, mint a rendezés egyik lehetséges közreműködője.
Az alábbi, meglehetősen szövevényes történet egy levélváltás nyomán jutott a tudomásomra. A levél küldője Puskás István volt, aki a Telefonhírmondó megálmodójának, Puskás Tivadarnak a távoli rokona.
Travis Scott amerikai rapper nem léphet fel a gízai piramisoknál.
Ez volt a magyar küldöttség harmadik érme az egyiptomi fővárosban, ahol hétfőn Péni István és Dénes Eszter második lett a légpuska vegyescsapat számban.
Egyiptomban gyakoriak a súlyos kimenetelű közlekedési balesetek, az áldozatok száma évente több ezerre tehető.
A tűz okát egyelőre nem ismerik. A rendőrség közleménye szerint az első vizsgálatok elektromos zárlatra utaltak.
A 68 éves nő, aki a cápatámadásban elvesztette egyik lábát és egyik karját, nem sokkal a kórházba szállítása után halt meg.