A Premontrei Prépostság évek óta eredménytelenül küzd javainak a visszaszerzéséért.
Nacsa Lőrinc arra kérte a magyar nyelven szolgáló felekezeteket, hogy imádkozzanak együtt a békéért, a keresztény testvérnépek közti öldöklés lezárásáért és a kárpátaljai magyarságért jövőjéért.
A Ma7 közéleti magazinműsorának vendége a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára volt.
Ollé Tamást Nagymegyeren szentelik pappá.
A magyarok nem vallásosak. Sőt: az egyháznak eltúlzott a szerepe Magyarországon. Legalábbis egyes, magukat magyarnak tartó, a türelemtől és a toleranciától majd kicsattanó emberi egyedek szerint.
Ferenc pápa huszonkettedik napját tölti kórházban.
A metropolita őrizetbe vett asszisztense, Popovics beismerő vallomás tett, és elmondta, hogy a terrorcselekményben való részvétel megtagadásáért a GUR az Ukrajnában élő rokonai meggyilkolásával fenyegette meg.
Szent Erzsébetet mindenütt nagy tisztelet övezi, így a Felvidéken is számtalan szobor, templom, oltár, oltárkép őrzi emlékét.
Idén már kilencedik alkalommal gyűltek össze a Szent György-templomban, hogy fejet hajtsanak a falu neves szülöttje, Lénár Károly pápai káplán, valamint a meghurcolt felvidéki papok és hívek emléke előtt.
A Nagyboldogasszony-templomban megvalósult rendezvényen az idén nemzetünk mártírjaira, a falu múltjára és jeles személyiségeire emlékeztek, felidézve életpéldájukat, munkásságukat.
Legalábbis nem kéne megalázni a múltat.