A történelem legvéresebb, mintegy háromezer ember életét követelő merényletsorozata után Washington háborút hirdetett a terrorizmus ellen.
A demokraták hosszú ideig nem határolódtak el a radikális baloldal által szított utcai erőszaktól sem, remélve, hogy éppen az afroamerikai szavazók dönthetik el javukra a novemberi elnökválasztást.
Hála Istennek azon kívül, hogy sokatmondó közelségben repültek egymástól, komolyabb baj nem történt.
Most csak a gazdasági kapcsolatok normalizálására összepontosítottak, de remélhetőleg ennek nyomán megkezdődhet a politikai kapcsolatok rendezése is.
A vicc az egészben, hogy afrikai és karibi történelmet, valamint az afrikai diaszpórák történetét oktatta.
Ahogy 2016-ban, úgy most is mindenki sima demokrata győzelemre számít.
GPS-nyomkövetővel a bokájukon hagyták el a házi őrizetet. Lopni indultak, "jó" ötlet volt...
Ez már nagyon kellett! Jah, nem!
Washington az ENSZ ellenében is meghosszabbítja az embargót, illetve újra bevezeti az ENSZ-szankciókat Iránnal szemben.
"Ahhoz, hogy az ország működőképes legyen, a gazdaság növekedjék és az emberek dolgozhassanak, a vírussal kell megbirkózni."
A demokraták a koronavírus-járványra hivatkozva a levélszavazást szorgalmazzák.
"Látjuk, hogy ez a béke, amiben élünk, rendkívül sérülékeny helyzet és állapot!"
Statisztikai értelemben ez azt jelenti, hogy a 330 milliós ország 66 lakosára jut egy fertőzött.
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, túl nagy a hatalomra és befolyásra tettek szert a legnagyobb amerikai internetes cégek.
Az Egyesült Államok heteken belül megkezdi a korábban bejelentett csapatcsökkentést Németországban.
Az USA szerint Moszkva és Peking egyaránt "nagyon kreatívak, ha rossz ötletekkel kell előjönniük a világűr felfegyverzésének ellenőrzéséről".
Március vége óta először emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban.
A támadás hatására a 4 százalékkal esett a Twitter részvényeinek tőzsdei értéke.
Ha a transzatlanti szövetség óceánon inneni fele nem hajlandó több pénzzel beszállni a közösbe, az Egyesült Államok nem hajlandó tovább cipelni a hátán az egészet.
Teljes odaadás, elszigetelődés a barátoktól és a családtagoktól, feltétel nélküli engedelmesség.