Szarvak, tőgyek, celebek, avagy egy lefutott(?) elnökválasztás története
Formaság ugyan, hogy Donald Trump nemrégiben hivatalosan is elfogadta a republikánusok elnökjelölti posztját, de az elmúlt hetek Amerikáját látva abban biztosak lehetünk, a novemberi elnökválasztás egyáltalán nem lesz az. Hiába méri szinte az összes közvélemény-kutató, egyáltalán nem tűnik egyértelműnek, hogy jövő januárban Joe Biden teheti le az elnöki esküt Washington D.C.-ben.
Ahogy 2016-ban, úgy most is mindenki sima demokrata győzelemre számít, s a talajt vesztett politikai közbeszéd résztvevői közül csak keveseknek jut eszébe, hogy a George Floyd halálakor kirobbant, majd a múlt héten egy másik elhibázott(?) rendőri beavatkozás után új erőre kapó zavargások nem feltétlenül Donald Trumpnak ártanak a legtöbbet.
Persze Európából nézve a Napnál is világosabbnak tűnik, az egész ország Biden mögé sorakozott fel.
Sokan szeretnék azt hinni, a regnáló elnök körülbelül annyi eséllyel vág neki az elnökválasztási kampánynak, mint Hitlernek jutott volna Nürnbergben. A Reddithez vagy az Imgurhoz hasonló, rendkívül népszerű online közösségi terek ontják magukból a demokrata propagandát, nincs magára valamit is adó hollywoodi figura, aki ne kampányolna intenzíven Biden, s különösen annak színesbőrű alelnök-jelöltje, Kamala Harris mellett. Míg Trumpéknak legfeljebb a hordó aljáról összekapart, fénykorukban is csak C-listás celebek jutnak, a demokraták, ahogy korábban, úgy most is, tízmilliós követői számokkal rendelkező A-kategóriás sztárok tömkelegét vonultatják fel. Egy olyan országban, amelynek nemzeti öntudata az egyéni teljesítmény és előrehaladás alapjain nyugszik, ennek óriási (lehet) a jelentősége.
Kár is túlragozni, első pillantásra jó előre lefutott a kampány. Ezért érdemes másodjára is odanézni!
Nem szép ilyet írni, de a politikai pragmatizmus mégis megkívánja: biztosak lehetünk benne, George Floyd halálát a demokrata pártszékházak szivarfüstös szobáiban égből pottyant ajándéknak tekintették. Mire a migránskaravánok és közelgő ökológiai katasztrófák témája leeresztett volna, a semmiből kaptak egy új, minden eddiginél erősebb és (ön)veszélyesebb eszközt.
Clinton 2016-ban nem tudta magának megnyerni a billegő államok fekete lakosságát, el is ment rajta a választás. A demokraták egy esetleges faji háború és az állítólagos rendszerszintű rasszizmus témájának újramelegítésétől remélhették sorsuk jobbrafordulását, a baj csak az, nem számoltak a csőcselék-faktorral. Hiába igyekszik a baráti szaksajtó elmismásolni a helyzetet, a folyamatos gyújtogatást és fosztogatást egyre nehezebb kimagyarázni, Amerikában pedig szintén nem a közösségi oldalakon aktív huszonéves antifasiszták és a nagyvárosi liberális értelmiség, hanem a józan eszükre hallgató kétkezi munkások döntik el a választást. Alig akad valaki a demokrata oldalon, aki jelezné, simán visszaüthet ez a permanens hadiállapot, nem véletlenül építi Trump egész kampányát arra, ha Biden nyer, az irányítás teljesen kicsúszik az államhatalom kezéből. Novemberben derül csak ki, a baloldalnak sikerült-e szarvak között tőgyet találni, de az amerikai politikai szlengben csak „csatatérnek” nevezett billegő államokban végzett közvélemény-kutatások már most azt mutatják, Biden az elmúlt hetekben simán elszórakozta behozhatatlannak hitt előnyét. Forró őszünk lesz, ez kétségtelen!
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2020/36. számában.
