Február 8-án színes programokkal várják a családokat az Országházban.
Ételből, italból, remek programból nem volt hiány.
A családi rendezvényen népszerűsítették a szeptember 1-jén induló Csukás Meserádiót is.
A kétnapos fesztivál első napja a koncerteké, míg szombaton főként a gyerekeket és a családokat várják.
Közéleti fórummal és családi nappal veszi kezdetét pénteken az idei JúniusFeszt Rimaszombatban.
A családi nap célja, hogy egy jó hangulatú közösségi eseményen a felvidéki családokat segítsen megnyerni a magyar iskoláknak.
A Közösen Balogfaláért polgári társulás által szervezett hétvégi rendezvény célja az elmaradt majálisok, illetve egyéb nyári rendezvények pótlása volt.
A szeretet és az áldás a családban az életszentség személyes útja. Erről ma Nyitrán is meggyőződhettünk.
A rendezvény célja volt, hogy kimozdítsák a családokat a komfortzónájukból, együtt szórakozzon anya, apa és gyerek.
A szervezők célja évről évre lenyűgözni a kicsiket, és egy felejthetetlen délutánt biztosítani a kisgyerekes családoknak.
A szabadulószobába való bekerüléshez még sorban is kellett állni.
Vidám nyárindító program Szentpéteren.