A hazaiak mezőnyfölényben futballoztak, végül azonban az eredmény nem változott.
A két csapat korábban tizennégyszer találkozott, és a hat döntetlen mellett mindkettő négyszer győzött.
A francia együttes nagyon szeretette volna megszerezni ezt trófeát is, de nem jött ösze.
A PSG után a Chelsea is egy brazil csapattal szemben maradt alul, míg a Benfica nagyon simán nyert.
A londoniak így teljessé tették a nemzetközi kupagyűjteményüket, a BL és az El után ugyanis az EKL-trófeát is elhódították.
A Chelsea a Wolverhampton elleni győzelmével megtörte hosszú nyeretlenségi szériáját, és újra a tabella élmezőnyébe került a Premier League-ben.
Rengeteg csapat keres új vezetőedzőt, két európai topklub pedig még a nyári átigazolási időszak előtt kinevezheti az új edzőjét.
Bajnok lett a Bayer Leverkusen, a BL-ből mindkét angol csapat búcsúzott, főlényes győzelem ellenére balhé a Chelseanál. Mutatjuk az európai labdarúgás legfrissebb és legfontosabb történéseit.
Bár a két londoni klub nem közölte a támadó vételárát.
Múlt vasárnap hivatalos honlapján jelentette be a Chelsea, hogy meneszti a tavaly szeptemberben kinevezett Graham Pottert, akit a londoniak 23 millióért vásároltak ki a Brighton csapatától.
Tovább tart a Chelsea vesszőfutása, Graham Potter együttese immár öt bajnoki óta nyeretlen.
Nem találják Christian Atsut a törökországi földrengés után a hatóságok.
A mez, amely mintha rossz formát hozna.
Tizenkilenc év után június végén lemond az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb bronzérmes Chelsea elnöki posztjáról Bruce Buck.
Ellenállt a Bundesliga csábításának.
Az összes hatósági jóváhagyás függvényében május végére zárulhat le a tulajdonosváltás. További részleteket akkor közölnek.
A Chelsea megvásárlására négy üzleti csoport maradt versenyben.
A Juventus idegenbeli döntetlenje után hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő szerdai visszavágóján, míg a címvédő Chelsea Lille-ben igyekszik megőrizni kétgólos előnyét.
Az orosz milliárdos szombati bejelentése szerint a klub felügyeletét és gondozását adja át az alapítványnak, amely a legjobb helyzetben van, hogy kezelje az egyesület ügyeit.
Lőw Zsolt kifejtette, a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a szenzációs közönség támogatása extra motivációt adott a játékosoknak, aminek következtében abszolút túlteljesített a magyar válogatott.