A Koltai Jenő Sportcentrum területén zajló építkezés során több, különböző típusú második világháborús robbanószerkezetet találtak.
A gömöri régió bemutatására fókuszáló, vasárnapig tartó rendezvényen színházi, zenei és irodalmi programokkal várják az érdeklődőket.
Az egyéves projekt, amelybe mindkét városrészből három, ún. zöld iskola kapcsolódik be, augusztus 1-jén kezdődik.
Ha Karácsony nem vonja vissza ezt a megállapodást, nem lesz előválasztás.
Megfulladt egy ágyhoz kötött beteg egy budapesti pszichiátrián - erősítette meg a Blikk értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn.
Családi vita okozta a szerdai lövöldözést Budapesten, az Aradi utca és a Teréz körút kereszteződésénél.
Kizárólag erős nemzetek alkotta erős Európa adhat megfelelő választ a kor nagy kihívásaira, köztük a migrációs válságra.
Sok ismert politikus is előadást tart a konferencián.
Felvonulással emlékeztek Szent Patrikra, az ír hittérítő püspökre.
Nyolc díj talált gazdára.
Kié lesz Budapest?
Tordai Bence a Tibetért tartott megmozduláson foglalkozott Weber látogatásával is, szerinte az EPP-csúcsjelöltje kiröhögteti magát.
Nagyszombat megye küldöttsége Jozef Viskupič megyelnök és Berényi József alelnök vezetésével első alkalommal mutatkozott be a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Sandokannal, pontosabban Kabir Bedi indiai filmsztárral, A maláji tigris című filmsorozat főszereplőjével találkozhattak a fővárosi állatkert vendégei.
Pénteken délben egy fegyveres rab szökött meg a Fővárosi Törvényszékről, értesült az Index. Úgy tudjuk, büntetőügyének tárgyalásán egy vádlott elvette az őr fegyverét.
Ellenzéki esti piknik.
A Lánchídról már napközben elfogytak az ellenzéki hídlezárók.
Még nem közölték, miről lesz szó Pompeo budapesti tárgyalásán.
Újabb siker a turizmus területén.
Karácsony Gergely Horváth Csabát előzte meg.