Nemzetpolitikai szempontból is fontosnak nevezte a magyar kormány béke melletti kiállását a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A békéért dolgozni kell, először tűzszünetre van szükség, csak ez után lehet kidolgozni a konfliktust lezáró béketervet. Aki ezt nem fogadja el, az nincs tisztában a békekötés tudományával -jelentette ki a a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az amerikai elnökválasztási verseny friss fejleményei ellenére is az a legfontosabb, hogy a Republikánus Párt színeiben Donald Trump indul, aki a béke reményét jelenti a világ számára - közölte Szijjártó Péter.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak - hangoztatta Ferenc pápa, aki tűzszünetet kezdeményezett a július 26. és augusztus 11. közötti sportesemény idejére.
"A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán" - mondta.
"Mi vagyunk azok, akik meg akarják javítani Európát" - hangsúlyozta a Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az új frakciószövetség résztvevői olyan hazafiak, akik szenvedélyesen szeretik a saját hazájukat, és fontos nekik Európa.
"A háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot."
Bóka János elmondta, a 2024-es magyar EU-elnökségre válságos időkben kerül sor.
A Nyugat nem adott konstruktív válaszokat Vlagyimir Putyinnak az új biztonsági architektúrára és az ukrajnai helyzet rendezésére vonatkozó javaslataira - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Magyarország és a Vatikán álláspontja egybevág a háború és a béke kérdésében, mindkét fél a mielőbbi ukrajnai béketeremtést támogatja - húzta alá Szijjártó Péter.
A szombati békemenet legfontosabb célja világossá tenni, hogy most már tényleg a háború és a béke között egyensúlyozunk - jelentette ki a miniszterelnök.
A tavasz és a feltámadás ünnepén csak annak van hitele, aki a békét akarja.
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő ismételten megerősítette, hogy támogatja Peter Pellegrinit (Hlas-SD) az elnökválasztás második fordulójában.
Az Európai Unió azért jött létre, hogy béke legyen és jólét, ehelyett Európában ma háború van és rosszlét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
A háború nem oldja meg a konfliktusokat, figyelmeztetett az egyházfő.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség cserkészcsapatai idén is részt vesznek a Betlehemi Békeláng stafétában, hogy a szeretet és béke szimbóluma eljusson Szlovákia magyarlakta településeire.
Addig nem lehetséges a tartós béke biztosítása a Közel-Keleten, amíg a Hamász palesztin iszlamista szervezet folytatni tudja a Gázai övezetből indított támadásait.
Scholz hangsúlyozta azt is, hogy a 21. század többpólusú világrendjében nincs többé helye a revizionizmusnak és az imperializmusnak.
Bóka János az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve elmondta, hogy az informális munkareggeli során ismertette a magyar álláspontot a kárpátaljai magyar kisebbség jogaival és helyzetével kapcsolatban.
Szijjártó Péter szerint Donald Trump az egyetlen politikus, akiben a békét akarók nyugodtan bízhatnak.