A koltánbánya több tárnája csütörtökre virradóra omlott be, és a romok nőket és gyerekeket is maguk alá temettek.
A csendőrség tájékoztatása szerint egy munkagép robbanhatott fel.
Az ország széntermelésének 76 százaléka erről a dél-horászáni bányavidékről kerül ki.
Legkevesebb 45-re emelkedett a kazahsztáni Kosztyenko szénbányában történt szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.
Két hónapon belül a kazahsztáni a második halálos baleset az ArcelorMittal globális acélóriás egyik telephelyén.
Három bányász állapota javult a nyitranováki bányaszerencsétlenségben sérüléseket szenvedettek közül.
Reggel már biztonságos volt a helyzet, 8 órakor már a helyszínen volt a kerületi bányahivatal illetékes bizottsága.
A nyitranováki bányában szerdán történt robbanás következtében 9 személy sérült meg, közülük négyen súlyos állapotban vannak.
Három ember meghalt egy robbanásban Oroszország délnyugati részén, a kazah határ közelében, egy bányában - közölte szombaton a helyi ügyészség.
Négy napon belül ez a második bányaszerencsétlenség volt Lengyelországban.
A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a 250 méteres mélységben a szénpor gyulladt be.
43 bányászt élve ki tudtak menteni, és kórházba szállították őket. A halottaknak csak a felét tudták eddig azonosítani.
A robbanást feltehetően a járatokban felgyülemlett gyúlékony gázok okozhatták.
Sikeres mentés.