A Fradi hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy megszerezték a szlovák bajnok Slovan védőjét, Myenty Abenát.
Michal Gašparík keretében nem kapott helyet Tumma Gergely és Iván Alex sem.
Nemcsak a történelemben, de a labdarúgásban is történtek sorsfordító árulások, amikor a szurkolók által imádott klubikon átigazolt az ősi riválishoz.
A 22 esztendős futballista legutóbb a Wislánál is együtt dolgozott Adrian Guľa vezetőedzővel.
A 29 esztendős támadó középpályás komoly erősítés lehet a sárga-kékeknek.
Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a magyar U21-es válogatott védője Csinger Márk.
Újabb érdekes klubváltás zajlott le a szlovák bajnokság címvédője, a pozsonyi Slovan házatáján, miután a DAC korábbi gólvágójával erősítettek a pozsonyiak.
A dunaszerdahelyi származású védő hároméves szerződést kötött új csapatával, és követi Bognár Györgyöt a kék-fehérekhez, aki szintén a nyáron távozott a Pakstól és az MTK szakmai igazgatója lett.
Mészáros András az erdélyi Csíkszereda csapatától igazol ismét a KFC-hez.
Az őszi idényt negyedik helyen záró dunaszerdahelyi sárga-kékek pénteken újabb portugál játékos érkezését jelentették be.
Átigazolási kacsa-áradat a sajtóban, „jólértesült hivatkozások”: szinte már biztos, hogy ez vagy az ide, vagy oda igazol.
A svájci-olasz csapat hétfői bejelentése szerint hosszútávú megállapodást kötöttek a pilótával.
A 24 esztendős középpályás komoly rutinnal érkezett Csallóközbe.
Bayo közönségkedvenc volt a sárga-kékeknél: bár mindössze egy évet töltött Dunaszerdahelyen, de 36 mérkőzésen 22 gólt szerzett.
Varga Péter a KFC harmadik nyári igazolása, korábban Patrik Rumanský és Michal Horodník érkezését jelentette be a komáromi futballklub.
A nádszegi származású Szépe János Mezőkövesden folytatja.
A 23 esztendős középpályás július 1-től lesz a Nagyszombat játékosa és két évre kötelezte el magát a piros-feketékhez.
A 22 esztendős támadó az orosz sajtó szerint 3 millió euróért lesz a Rubin Kazan játékosa július 1-től.
Szeretne minél több játéklehetőséghez jutni, és akár egy-két gólt is szerezni.
A 34 éves brazil támadó kétéves szerződést kötött a Belo Horizonte-i egyesülettel.
Jürgen Klopp Liverpooljában is pályára léphetett már...
Bízik abban, hogy minél több játéklehetőséget fog kapni.
A 24 éves támadó eddig 12 bajnokin lépett pályára a Csíkszereda színeiben és négy gólt szerzett.