Árvizek fenyegetnek.
A pénteki felhőszakadás során hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esővíz házakat öntött el a rozsnyói járásbeli Berzéte községben.
A Lévai járásban harmadfokú árvízkészültség van érvényben.
Több mint 5500 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén történt súlyos áradások után.
Az áradások várhatóan április 22-én tetőznek.
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget hirdettek a meteorológusok szerdán a Ronyva folyóra, a Tőketerebesi járásban.
Összesen 45 ezer euró értékű kár keletkezett a települések és 1,2 millió euró értékű az állam vagyonában.
A Nagymihályi járásban továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
A Sajó áradása miatt több útszakaszt is lezártak Kelet-Magyarországon.
A Vízsodorta históriák új évadának következő négy részét december 8-án mutatták be Komáromfüssön.
Olyan igaz történetekről van szó, melyekről ezidáig talán még a Duna-mentén élő emberek sem hallottak.
Békés kis falucska egy festői völgyben. Csak akkor válik minden bősszé, haragossá, amikor megerednek az ég csatornái és a környékbeli dombokról kontrolálatlanul zúdul a víz egyenesen az utcákra.
A villámárvizek szemetestárolókat löktek parkoló autóknak, illetve gépkocsikat egymásnak, és az árvíz több létesítményt, hotelszobát és irodát is elárasztott.
Az éjszaka nyugat felől újabb hidegfront érkezik, ami miatt további záporok és zivatarok alakulhatnak ki.
Kelet-Kína számos részét sújtotta jelentős árvíz 2020 júniusában és júliusában. A kutatók szerint az extrém nyári esők mintegy harmada írható a kibocsátáscsökkenés számlájára.
A legtöbb rendkívüli esetet, szám szerint negyvennyolcat Eperjes megyében jegyezték fel.
A vasárnapi özönvízszerű esőzések miatt utakat, pincéket öntött el a víz több báni járásbeli községben.
A Duna vízszintje az Ausztriában és Németországban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt emelkedik. Pozsonyban jelenleg elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
Észak-Rajna-Vesztfáliában a legfrissebb adatok szerint 47-en vesztették életüket az ítéletidőben, míg Bajorországban egy ember halt meg a hétvégi áradásokban.