Több mint 600-ra nőtt az árvizek és földcsuszamlások halálos áldozatainak száma az indonéziai Szumátra szigetén
A Hernád folyón továbbra is magas vízállásra kell számítani, amely eléri az árvízi készültség szintjeit.
Az idei az októberi adatok szerint már 279 halálos áldozatot vagy eltűntet regisztráltak különféle természeti csapások miatt.
A szúnyogok több tíz kilométert képesek repülni, az elöntött területek környékén is elszaporodnak.
Az előrejelzések szerint csütörtökig kell "lehozni a meccset", még hat napot kell megcsinálni a kiemelt védekezésből.
Pénteken délutánra várják a Duna tetőzését Komáromnál
Párkányt sem kímélte az árvíz, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet legfrissebb adatai szerint jelenleg 710 centiméteren áll a víz a Duna ezen szakaszán.
Egy hét alatt közel hét méterrel emelkedett a Duna vízsintje Pozsonynál, ezzel azonban nem dőlt meg a 2013-as rekord, mikor is tíz méter felett tetőzött.
A pénzt az árvíz sújtotta települések között osztja szét a ZMOS, főleg az önkormányzatok, de a lakosság adakozására is számít.
Az elmúlt napok esőzéseinek következtében a bősi vízerőmű környéki ártéri erdők is víz alá kerültek. Az alábbiakban a Duna bősi szakaszáról, valamint az ott elterülő erdős területről láthatnak felvételeket.
Csak később jelentik a károkat.
A lezárás érinti a teljes közúti forgalmat.
Legkevesebb 50 ember életét vesztette, sok megsebesült, és akár több száz embert is maga alá temethetett a sár az India déli részén fekvő Kerala állam hegyeiben kedd hajnalban történt földcsuszamlásokban.
A májusi és júniusi áradásokat követően rendkívül elszaporodtak a szúnyogok a Duna menti településeken, megnehezítve így az itt élők életét.
Az egész ország területén viharriasztás és árvízkészültség lépett érvénybe.