Jó évet zárt az okostelefonok eladása terén az Apple, amely először előzte meg ezen a területen a dél-kóreai Samsungot.
Újításokat tervez az Apple a MacBook gépeknél, amivel új szintre emelné a termékeit
A brüsszeli testület sajtóközleménye szerint az Apple korlátozza a versenyt azáltal, hogy meggátolja a hozzáférést az érintés nélküli fizetésekhez használt szabványos technológiákhoz.
A kínai gyártók járhatnak jól? A technológiai cégek is igen nagy számban fordítottak már hátat az orosz piacnak
Az Apple szeptember 14-én mutatta be új telefonkészülékét.
Ken Buck képviselő a Twitteren úgy fogalmazott: a döntés "hatalmas győzelem a szólásszabadság számára".
A Nagymenők, a Taxisofőr és még megannyi filmklasszikus rendezője saját cégén keresztül fogja legyártani a tartalmakat.
Az Apple nem tett közzé pénzügyi előrejelzést a folyó negyedévre.
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, túl nagy a hatalomra és befolyásra tettek szert a legnagyobb amerikai internetes cégek.
Az Apple arra igyekszik rávenni beszállítóit, hogy iPhone-gyártásuknak legalább egy részét telepítsék ki Kínából.
A forgatás kezdetéről egyelőre nem közöltek információt.
A társaság piaci tőkeértéke ismét ezermilliárd dollár fölé emelkedett.
Az okostelefonok iránti kereslet gyengülése és a helyi versenytársak erősödése azt eredményezte, hogy csökkent az Apple piaci részesedése.
A hiba a csoportos beszélgetést lehetővé tévő FaceTime Group szolgáltatást érinti.
Az Apple nem kommentálta a hírt.
A 2018-as első negyedévben az Apple 52,2 millió iPhone készüléket értékesített.