Újabb szigorításokat vezetne be a járványügyi bizottság! Mindegy, honnan térünk haza, vár az állami karantén?

2021. március 16., 17:45
ma7 Pomichal Krisztián

Lassan hetek óta napirenden van az állami karantén ismételt bevezetése, a HNOnline jól értesült újságírói pedig tudni vélik, a járványügyi bizottság mai ülésén javasolták a határellenőrzések szigorítását is. 

Fotó: TASR/AP

A portál úgy tudja, a dél-afrikai mutáció kapcsán bevezetett, néhány országra vonatkozó szigorúbb karanténszabályokat az összes külföldi országra kiterjeszthetik a közeljövőben.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a bizottság pusztán ajánlásokat fogalmaz meg, azokat a kormánynak is jóvá kell hagynia.

Erre az aktuális szigorítás esetében viszont megvan minden esély, hiszen a kormány már a múlt héten tárgyalt a karanténszabályok szigorításáról, ám ezek a tárgyalások végül eredmény nélkül zárultak. Kirobbant a kormányválság.

Eddig annyit tudni, a kötelező állami karantén ismételt bevezetésére szinte biztosan sor kerül, jelenleg arról folyik az egyeztetés, ebbe miként lehetne belevonni a különböző kollégiumokat, munkásszállókat és hoteleket. A kormány a tavaly tavaszihoz hasonló rendszerben gondolkodik, bárki, aki külföldről tér vissza, azonnal mehetne a kötelező állami karanténba. 

A külföldről hazatérő utas tehát nem mehetne otthoni izolációba, kötelezően az állami karantént kellene igénybe vennie.

A döntést azzal magyarázza a kormány, hogy az otthoni karantén szabályait nagyon kevesen tartják be. Bár az intézkedés elsőre logikátlannak és feleslegesen szigorúnak tűnik, visszatartó erejéhez nem férhet kétség. Épp néhány napja írtuk meg, január óta már mintegy 30 ezer szlovák állampolgár vett részt egzotikus nyaraláson. 

2021. március 10., 14:15

Az év eleje óta több mint harmincezer szlovák állampolgár volt "nyaralni" külföldön

Január elseje óta több mint harmincezer szlovák állampolgár vett részt valamilyen, általában trópusi nyaraláson. 

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy még rengeteg a tisztázandó kérdés. Nem tudni például, mekkora az országos kapacitás, hány embernek jut férőhely, ahogy azt sem, ki fizetné az ellátás költségeit. S ami a legfontosabb, hogy arról sincs információnk, mely országokból való hazatérésre lenne mindez érvényes. Ezt Ján Mikas országos tisztifőorvosnak kell kidolgoznia, de úgy tűnik, a szakember salamoni döntést hozott,

bárhonnan térjen is haza szlovák állampolgár, kötelezően állami karanténba kell vonulnia.

Kövesse facebook oldalunkat is!