2021. július 7., 15:00

Úgy tűnik, mégis kinyitják a lezárt kishatárátkelőket

Teljes a káosz a szlovák határokon. Ahogy arról korábban beszámoltunk, komoly indulatokat váltott ki az intézkedés, hogy augusztustól az ingázókra sem vonatkoznának a beutazási kivételek. A lakosság felháborodását tetézte, hogy a határrezsim változása miatt számos kishatárátkelőt is lezártak, sokszor anélkül, hogy a térség lakóit tájékoztatták volna. Most úgy tűnik, az utóbbi probléma megoldódni látszik.

határátkelő
Fotó: TASR/AP

Portálunk is beszámolt róla, hogy Buzita és Szemere között anélkül zárták le a határátkelőt a hatóságok, hogy arról előzetesen értesítették volna a lakosságot, ráadásul az itteni határátkelőhely nem is került fel a lezárandó határállomások listájára. 

A lezárt határátkelő miatt folyamatos levelezésben vagyunk az illetékes hatóságokkal, eredményeinkről egy későbbi cikkben számolunk be. Megírtuk azt is, Roman Mikulec belügyminiszter a mai kormányülés előtt arról beszélt, a határellenőrzések újboli bevezetése miatt fellépett kapacitáshiányt, szükségmegoldásként, a vám- pénzügyőrség, illetve a büntetésvégrehajtás szakembereivel pótolnák. A belügyminiszter megígérte, amint megvan a kellő emberi erőforrás, a kedden lezárt határátkelőket is megnyitják.

Úgy néz ki, meglett!

A szlovák belügyminisztérium portálunk kérdéseire válaszként azt írta, a kormány felhatalmazta a belügyminisztert, hogy a harmadrendű határátkelőkön elszállíttassa a kihelyezett útakadályokat. Szlovák sajtóértesülések szerint a miniszter vasárnap éjfélig kapott időt, míg a belügyminisztérium szóvivője szerkesztőségünket úgy tájékoztatta, július kilencedike, azaz péntek éjfél a határidő. A tárca által írottakból úgy tűnik, a rendelkezés az összes harmadrendű határátkelőt érinti majd, bár Mikulec maga még úgy nyilatkozott, a lezárt 33 átkelőből a "lehető legtöbbet" kívánják megnyitni, tehát nem az összeset.

Az előzetes ígéreteknek megfelelően szúrópróbaszerű ellenőrzések lesznek itt is, részben a rendőrség, részben a hadsereg, részben pedig más fegyveres testületek segítségével. Az akcióban a rendőrség és a hadsereg tagjain kívül még mintegy 700 ember vesz részt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.