2020. június 13., 11:18

Tízezernél is több külhoni szlovák kapott szlovák állampolgárságot

Szlovákia új kormánya is folytatja azt a szólamot, amely szerint Magyarország állampolgársági politikája ellentétes az európai elvekkel. Pozsony immár egy évtizede azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy Budapest nemzetiség alapján kínál szlovákiai magyaroknak állampolgárságot, miközben éppen a szlovákiai vezetés alkalmazta ezt.

szlovák állampolg
Fotó: Archívum
Illusztráció

Szinte pontosan egy évtizede, 2010 júliusában a pozsonyi parlament törvényt hozott arról, hogy aki egy másik ország állampolgárságát is felveszi, elveszíti a szlovákot.

Ennek az úgynevezett „ellentörvénynek” a közvetlen kiváltó oka a magyarországi könnyített honosítási eljárás bevezetése volt, amely mindazok számára, akik felmenői között volt magyar állampolgár, illetve beszéli a magyar nyelvet, könnyített módon, azaz magyarországi lakóhely nélkül is lehetővé tette a magyar állampolgárság megszerzését.

Tíz év nem volt elég arra, hogy ez a helyzet megnyugtatóan változzon. A 2020-as szlovákiai választások előtti kampány némi elvi reményt adott ugyan erre, hiszen a libertariánus Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt programja kilátásba helyezte, javasolni fogja „az állampolgársági törvény azonnali megváltoztatását, hogy megszűnjön az a gyakorlat, amelynek során akaratuk ellenére fosztanak meg embereket az állampolgárságuktól”.

A párt az új kormány részévé vált, sőt a kérdésben rendkívül fontos külügyi tárcát is megkapta, így még nagyobb

meglepetést okozott, hogy a kormányprogram már csak nyomokban tartalmazza az előbbi felfogást, és visszatért az ún. „standard” metódushoz.

Erről is kérdeztük Martin Klust, a párt külügyi programjának íróját, a jelenlegi államtitkárt.

Martin Klus
Fotó:  TASR
Martin Klus: Nem ismerem a 2005 előtti helyzetet

Államtitkár úr, az ön pártjának programja a választások előtt fényes kivételnek tűnt, hiszen kilátásba helyezte az állampolgárság elvesztésének leállítását; viszont amikor kormányra kerültek, ez úgy módosult, hogy „tartósan külföldön élő szlovák állampolgárok számára kell lehetővé tenni, hogy a szlovák elvesztése nélkül juthassanak egy másik állam polgárságához.” Miért adta fel a külügyet irányító SaS párt az eddigi állampolgársági elvét?

– A kormány és a párt programja ugyanazt a célt követi.

Olyan törvényi változást szeretnénk, amely lehetővé teszi, hogy ne vesszék el szlovák állampolgárságukat azok a polgárok, akik egy idegen ország állampolgárságát is megszerezték. A kormányprogram csak pontosítja ezt, amikor kimondja, hogy ennek a folyamatnak ún. standard módon kell lefolynia.
Ahogy az az államtitkár szavaiból kitűnik, Szlovákia továbbra sem tér le arról az útról, amely során azt a képzetet kelti, mintha csak az lenne az európai törvényeknek megfelelő (azaz „standard”) megoldás, ha a kettős állampolgárságért folyamodó az idegen országban élne, dolgozna, tanulna vagy valamilyen más aktív tevékenységet végezne. Ebben az esetben a szlovák törvények sem sújtanák az itteni állampolgárság elvesztésével.

Az, hogy a pozsonyi kormányzat (ismét) csak ezt az utat tartja az egyedül járhatónak, még nem jelenti azt, hogy ez így igaz. Az egyéb, és tegyük hozzá, emberiesebb megoldásokról Lancz Attila jogászt kérdeztük, aki már az ún. ellentörvény elfogadása óta figyelemmel kíséri az állampolgársági témát. A jogász mindjárt egy meglepő állítással kezdi ismertetését. Elmondja, hogy

Szlovákia nyolc éven keresztül, egészen 2005-ig bejegyzett szlovákiai lakhely nélkül biztosított állampolgárságot a határon túli szlovákoknak.

LanCz Attila
Lancz Attila: Van kölcsönösen elfogadható megoldás

A belügyminisztériummal történt levelezés alapján valószínűsíthető, hogy több mint 10 ezren juthattak ily módon szlovák állampolgársághoz, esetleg anélkül is, hogy valaha is jártak volna Szlovákiában.

Megkérdeztük az államtitkárt, nem arról van-e szó, hogy Szlovákia olyan elvet kritizál, amelyet maga is gyakorolt?

– Bevallom, nem tudom megítélni az 1997–2005 közötti időszakot, de biztosan állíthatom, hogy a program megfogalmazásánál az Európai Állampolgári Egyezményből indultunk ki, amely nem az igénylők nemzetisége alapján, hanem az igénylő és az adott ország kapcsolata alapján fogalmazza meg a köztük lévő jogi kapcsolatot. Más szóval,

nem látjuk semmilyen akadályát annak, hogy pl. hosszabb ott-tartózkodás vagy más valóságos viszony, vagy adófizetés esetén egy polgárunk felvegye az adott ország állampolgárságát.

Lancz Attilától megtudjuk, hogy Szlovákia vélhetően azért vetett véget az állampolgárság ennyire nyilvánvalóan nemzetiségi alapon való megadásától, mivel a 2005-ös magyarországi állampolgárságról szóló népszavazás ráirányította volna arra a figyelmet, hogy ami ellen Pozsony szavakban tiltakozik, tettekben éppen hogy megvalósítja.

Amint azonban a bevezetőnkben is írtuk, a magyarországi könnyített honosítási eljárás nem kötötte és jelenleg sem köti nemzetiséghez az állampolgárság megadását,

hangsúlyozza Lancz. Hozzáteszi, a szlovák változás 2005-ben nem azt jelentette, hogy Szlovákia teljesen elállt volna a nemzetiségi alapon való eljárástól; a kivételezett gyorsaságú megadás egyik előfeltétele továbbra is szlovák nemzetiség.

Talán olvasóink is egyetértenek a jogász véleményével.

Ha valós jogi kifogások nincsenek, és a korábbi szlovák gyakorlat figyelmen kívül hagyása sem folytatható a végtelenségig, akkor a Fico-kormánytól gyökeresen eltérő erkölcsiséget hirdető kormány részéről már az is tisztességesebb lenne, ha nyíltan beismerné, hogy ellenkezése kizárólag politikai alapon áll.

Ez utóbbi pedig nagy képzelőerővel sem vezethet másfelé, mint a szlovákiai magyaroknak újból a nemzetbiztonsági kockázatként való kezelése irányába.

Vajon meginog-e a pozsonyi kormányzatnak azoknak a szlovákiai, legfőképp magyar polgároknak a lojalitásába vetett hite, akik magyar állampolgárságért is folyamodnának? Ezt a kérdést is feltettük Klus államtitkárnak.

– A 2010-es törvényváltozás előtti jogi rendelkezéseink visszatükrözték azokat az állampolgársági hagyományainkat, amelyek szerint a kettős állampolgárság nem jelentett negatív jelenséget.

Amennyiben viszont a közvetlen szomszédságunkban nagyon veszélyes következményekkel adnak tisztán etnikai alapon kettős állampolgárságot, pl. Ukrajna keleti részében, akkor szükségesnek látjuk, hogy az ilyen fejleményekre reagáljunk.

A reakciónk viszont nem jelentheti, hogy immár 3300 polgárunk vesztette el az állampolgárságát, miközben nem a fentiekben jelzett módon jutott más ország állampolgárságához. Az ilyen eseteket szeretné rendezni pártunk és a kormány, a rossz példák miatt pedig ragaszkodunk a „standard európai elvekhez”, amelyeket nem minden ország tart be.  

A meglehetősen egyoldalú külügyi és kormányálláspont ellenére Lancz Attila látja a kölcsönösen elfogadható megoldás lehetőségét, amelynek lényegét Mikuláš Dzurinda egykori kormányfő fogalmazott meg.

Eszerint nem kell ahhoz ragaszkodni, hogy Szlovákia elismerje egy idegen ország által megadott állampolgárságot. Elég, ha emiatt nem fosztja meg a saját polgárait a szlovák útlevéltől.

Üdvös lenne tehát, ha legalább ez a kézzelfogható megoldás teret nyerne a jogi környezetben és a szlovákiai magyar nemzetrész vezetői is magukévá tennék ezt! Mindaddig, amíg eljön az az idő, amikor nem lesz már szükség fogalmazásbeli trükkökre, és a bizalmatlanság légköre is elhagyja a szlovák–magyar határ környékét.

Megjelent a Magyar7 2020/24. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!