Szlovákia strasbourgi megbízottja szerint a magyar tulajdonosnál kell maradnia a perelt erdőknek
A hét keddjén, május 19-én a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága olyan határozatot hozott, amely szerint Szlovákia főügyésze jogtalanul avatkozott be egy már lezárt bírósági ügybe, amelyben négy magánember javára ítéltek meg bizonyos földterületeket. Ezeket a földterületeket (erdőket) még felmenőiktől vették el, azaz konfiskálták, a Beneš-dekrétumok hírhedt, magyarokra vonatkozó részeinek értelmében.
Több mint hatvan évig az erdők az állam gondozásában álltak, mígnem 2000-ben a telekkönyvi nyilvántartások rendbetételénél máig megmagyarázhatatlan módon, talán egy adminisztratív lépés eredményeképpen, esetleg a Gondviselés akarta így, de ismét az eredeti tulajdonosok nevére kerültek.
Amikor az állam erről tudomást szerzett, bírósághoz fordult, hogy az mondja ki, az erdők az államot illetik meg.
A bíróság járási, ezt követően pedig kerületi szinten is elutasította az állam keresetét, mivel a magyar tulajdonosok ügyvédje, Keszegh Tünde talált egy hibát az egykori konfiskációs eljárásban.
Az állam, illetve a nevében eljáró Állami Erdővállalat még a jogerős ítéletet sem fogadta el. Meggyőzte Szlovákia legfőbb ügyészét, hogy a rendkívüli esetekre fönntartott felülvizsgálati jogával élve, érje el a Legfelsőbb Bíróságnál a már lezárt ügy újranyitását, és annak az állam javára való kedvező elbírálását. A főügyész eleget tett a kérésnek, ledobta az atombombát, mikor érvelését arra alapozta, hogy nem a konfiskálás lebonyolítását kell vizsgálni, hanem azt kell tudomásul venni,
az egykori tulajdonosok határozatilag bizonyítottan magyarok, azaz törvényileg az ország ellenségei voltak és így megállja a helyét, hogy földjeiket az állam kisajátította.
Egyszóval, hogy a Beneš-dekrétumok alapján hozott törvények szerint a földeket jogszerűen vették el a magyaroktól.
Ezt az érvelést azért nevezzük atombombának, mivel Szlovákia az Európai Uniós csatlakozásakor nem győzte hangsúlyozni, hogy a dekrétumoknak már semmilyen aktív szerepe, ereje nincs a szlovák jogrendben. Ehhez képest most, a XXI. század második évtizedében az ország törvényességének őre mégis ezekre alapozza érvelését, ráadásul ezt érvelést a Legfelsőbb Bíróság, majd ezt követően a Alkotmánybíróság is elfogadja.
A dunaszerdahelyi ügyvédnő, Keszegh Tünde csapata időközben kiegészült Puskás Tamás és Fiala-Butora János ügyvédekkel. Mivel a szlovákiai jogorvoslat lehetőségei kimerültek, beadvánnyal fordultak az Unió strasbourgi székhelyű intézményéhez, az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy az mondja ki a főügyész beavatkozásának jogszerűtlenségét.
A Bíróság háromtagú tanácsa egyhangúlag úgy döntött, Szlovákia főügyészének rendkívüli beavatkozása a per újramegnyitásába jogtalan volt.
Az egyhangú döntés azért is figyelemre méltó, mivel a háromtagú bírói tanácsnak tagja volt Alena Poláčková szlovákiai bírónő is.
A bejelentést követő sajtóvisszhangok azt érzékeltették, ez elsősorban erkölcsi siker, és a magyar tulajdonosok örököseitől így is el fogják kobozni az erdőket, hiszen a Legfelsőbb Bíróság így döntött. Az alacsonyabb szintű járási bíróságoknak pedig újratárgyalás nélkül kell elfogadniuk a Legfelsőbb Bíróság döntését.
A ma7.sk portál megkereste a Szlovák Köztársaság strasbourgi bíróságnál dolgozó hivatalos küldöttét, Marica Pirošíkovát, akitől azt kérdeztük, egyetért-e azzal, hogy Szlovákiában még ma is hoznak döntéseket a beneši dekrétumok szellemében?
Az igazságügyi minisztérium sajtószolgálata jutatta el hozzánk a jogászdoktor válaszait, amelyekből kiderül, hogy
az alacsonyabb rendű bíróságnak úgy kell eljárniuk, mintha a főügyészi beavatkozás meg sem történt volna, így az ügy újratárgyalásakor az állam követelését el kellene utasítaniuk!
Bosits Miklós tehát nem sokára talán fellélegezhet! Több mint egy évtizede húzódó pere ezzel a végére érhet majd! Földjeit a felmenőitől pusztán nemzetiségük miatt vették el, olyan törvények értelmében, amelyek a civilizált világ legnagyobb igazságtalanságai közé tartoznak. Bosits Miklós és az őt segítő jogászok rámutattak a törvényhozás egyik legalapvetőbb dilemmájára, nevezetesen, ami a jogszerű, az nem biztos, hogy igazságos is.