2021. november 3., 12:17

Szlovákia átlépte a bűvös 2,5 milliós oltottsági határt. De ez még édeskevés

Nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy az ország lakosságának csaknem fele már megkapta a covid elleni vakcinát. Ez azonban nem sok okot ad az örömre, hiszen Európában a harmadik legrosszabbul oltott állam vagyunk. A járványgörbe egyre emelkedik.

koronavírus Magyarország védőoltás
Fotó: MTI/Balázs Attila

Az oltással nálunk a 18 év feletti lakosság 54 százaléka védett a Covid súlyos formája ellen.

A bűvös, 2,5 milliós határt akkor léptük át, amikor a kórházakba került koronavírusos betegek 80 százaléka oltatlan. Nem lehet tehát hátradőlni.

De mivel lehet motiválni az embereket, hogy vegyék fel a védőoltást?

Az oltási lottó is véget ért már, és még mindig csak az összlakosság 45,4 százaléka szerzett védettséget. Ez pedig kevés ahhoz, hogy a deltát legyőzzük. Az oltási lottó 11 hete alatt mindössze 259 454 embert sikerült „rávenni” arra, hogy felvegye a vakcinát. Nagy sikerről tehát semmiképpen sem lehet beszélni.

Mit tesz az egészségügyi tárva, hogy az embereket meggyőzze az oltás fontosságáról?

Elsősorban azon igyekszik, hogy a lehető elérhetőbbé váljon a vakcina. Sms-ben értesíti a településvezetőket arról, hogy oltócsoportot küldenek ki egyes helyszínekre és a szociális hálón keresztül is kommunikálnak, például cáfolják a különböző hoaxokat, tájékoztatott Zuzana Eliášová szóvivő. Közben több ország is, Csehország, az USA és Németország, a bordó és fekete járások közé sorolta Szlovákiát.

Aki nem támogatja az oltásokat, az nem tiszteli az emberi életet”

– nyilatkozta Zuzana Krištúfková epidemiológus, aki szerint a határozatlanokat, az ingadozókat meg kell érteni és türelmesen megmagyarázni nekik, hogy ebben a hullámban biztosan megfertőződnek és a betegségen való átesés nagyobb kockázatot jelent, mint az oltás. Szerinte segíthetne az is, ha korlátozásokat vezetnének be az oltatlanok számára.

Bár az oltakozási kedv a béka feneke alatt van nálunk, a minisztérium újabb 7,5 millió vakcinára kötött szerződést a Közegészségügyi Hivatal Immunizációs Bizottságának ajánlása alapján. Erről  Vladimír Lengvarský miniszter beszélt, hozzátéve, a cél, hogy mindenki számára elérhető legyen a vakcina.

Henrieta Hudečková járványügyi szakember szerint változtatni kell az oltási stratégián. Mégpedig a regionálisan ismert személyiségeken keresztül, aki lehet pap, orvos vagy más ismert személy, kell eljuttatni az információkat az oltás hasznosságáról.

Milan Kulkovský, vágbesztercei főorvos úgy véli, nagyobb különbséget kellene tenni az oltottak és oltatlanok között. 

Például a fekete járásokban ki lehetne nyitni az éttermeket, a fitnesztermeket az oltottak és azok részére, akik az elmúlt 6 hónapban estek át a covidon.

A sötétebb besorolású járásokban még gyakrabban kellene antigéntesztet kérni az alkalmazottaktól a munkahelyükön és friss tesztet kérhetnének az éttermekbe való belépéskor is.

Oltottság az EU-ban

Az 5 legjobban átoltott ország:

Portugália 87 %

Málta 83 %

Izland 81 %

Spanyolország 80 %

Olaszország 71 %

5 legrosszabbul átoltott ország:

Bulgária 21 %

Románia 37 %

Szlovákia 45 %

Horvátország 44 %

Lengyelország 53 %

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.