2021. március 5., 13:54

„Szijjártó Péter Szlovákia barátja” – Igor Matovič kiállt a magyar külügyminiszter mellett

Igor Matovič szlovák miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésében állt ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter mellett. 

Igor Matovič
Fotó: TASR
Nem ilyen egy évet képzelt tavaly márciusban Igor Matovič kormányfő

"Nem kedvelem, ha valaki azokról az emberekről, akik tetteikkel bizonyítják, hogy Szlovákia barátai, pont az ellenkezőjét terjesztik. Mivel azonban egy ilyen visszás jelenség megtörténhetett Szlovákiában, szeretném nyilvánosan megköszönni Szijjártó Péternek, Magyarország külügyminiszterének azt, hogy nagy segítséget nyújtott kétmillió Szputnyik V orosz vakcina beszerzésében.

Orbán Viktor volt az, aki engem Péterhez irányított, és akitől megkaptam az orosz gazdasági miniszter elérhetőségét. Ezért nagy köszönet jár neki. Ezt követően aztán már én egyedül tárgyaltam, Péter már nem volt jelen a tárgyaláskor, de az elsődleges segítség tőle érkezett.

Kapcsolatom Péterrel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel van annyira közvetlen, hogy az olyan nehezebb témákról is bármikor nyíltan tudunk beszélni, mint a kettős állampolgársági törvény, amelyet kezdeményezésemre úgy módosítottunk, hogy egy másik ország állandó lakcímmel rendelkező állampolgárai felvehessék egy másik ország állampolgárságát anélkül, hogy a szlovákot elvesztenék"

- írta Matovič Facebook-oldalán.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!