2021. március 13., 10:43

Szijjártó Péter: Közös sikerekre van szükség

Múlt szerdán a felvidéki magyar közösség képviselőivel folytatott révkomáromi egyeztetései után adott lapunknak exkluzív interjút a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint Magyarország és Szlovákia kapcsolatát a közös sikereknek kell meghatározniuk, amelyek megnyitják a kaput a kényes kérdések megoldásához is.

Fotó: ma7

Közel egy év után újra a komáromi városházán beszélgetünk, ahol a felvidéki magyar közösség képviselőivel tárgyalt. Milyen témák kerültek napirendre?

Ahogy hallom a külügyminiszter kollégától, Szlovákiában is tombol a világjárvány harmadik hulláma. Magyarországon is komoly kihívásokkal nézünk szembe, de egész Európában romlik a járványhelyzet. Ebben a helyzetben úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy megmentsük az emberek életét, munkahelyét. A Magyar Közösség Pártja vezetőivel éppen ezekről a lehetőségekről egyeztettünk.

A magyar kormány februárban tíz lélegeztetőgépet adományozott a galántai kórháznak, és készek vagyunk további segítséget nyújtani. Az újabb 27 modern lélegeztetőgép, amelyeket a dél-szlovákiai kórházakba juttatunk, nemcsak a magyar betegek gyógyulását szolgálja, hanem minden rászoruló emberét nemzetiségre való tekintet nélkül.

Ez is azt a szándékunkat erősíti, hogy a magyar kormány elkötelezett a két ország között az előző években kialakult partneri viszony megőrzésében. Hasonló megfontolások vezettek minket a Felvidékre érkező gazdaságfejlesztési támogatások kérdésében is, aminek révén már több ezer vállalkozó kapott támogatást. Úgy gondolom, hogy ez közös érdeke Szlovákiának és Magyarországnak. Ha erős a szomszéd, azzal mi is erősebbek leszünk.

Mielőtt a szlovák–magyar kapcsolatokat érintenénk, szóljunk még a felvidéki magyar pártok helyzetéről. Az egységesülést célzó tárgyalások elhúzódnak. Ön szerint mi lehet a leghatékonyabb megoldás?

Nézze, itt alapvetően az eredmény minősíti a teljesítményt. Az eredményt négyévente hirdetik ki a parlamenti választásokon. Van magyar párt a Szlovák Nemzeti Tanácsban, vagy nincsen? Azt gondolom, nekünk, magyaroknak minden megoldás jó, ami abba az irányba mutat, hogy a szlovák parlamentben újra legyen magyar párt. Nyilvánvaló, hogy a matematika fontos szerepet játszik a politikában, a választásokon meg pláne.

A matematika azt mondatja velünk, ha egységes magyar párt indul a választásokon, nagyobb az esély a magyar érdekképviseletre a pozsonyi parlamentben, ha több párt indul, kisebb az esély.

Nyilván örülnénk annak, ha egy erős magyar érdekképviselet tudna létrejönni, de azzal a megközelítéssel már régen leszámoltunk, hogy mi Budapestről mondjuk meg a nemzeti közösségeinknek, hogy mi jó nekik. Mi inkább azt kérdezzük tőlük, mire van szükségük ahhoz, hogy eredményesek lehessenek, s mi abban támogatjuk őket. Úgy tudom, folytatódnak a tárgyalások, hogy egy teljesen egységes magyar képviselet jöhessen létre, de hangsúlyozom, ezeket a megállapodásokat az itteni politikusoknak kell megkötniük.

Amikor tavaly tavasszal beszélgettünk, az új szlovák kormány megalakulása után voltunk. A kétoldalú kapcsolatok terén igazolta a várakozásait az elmúlt egy év?

A magyar–szlovák kapcsolatrendszer jóval bonyolultabb annál, hogy igennel vagy nemmel tudjak válaszolni erre a kérdésre. Az elmúlt években többször hangsúlyoztuk, mi mindig a stratégiai partnerségre törekszünk Szlovákiával.

Abból indulunk ki, ha erős és jó a kapcsolatunk Szlovákiával, az mindkét országnak előnyös, és jó a felvidéki magyarságnak is. Magyarországnak emiatt nemzeti érdeke, hogy Szlovákiával közösen érjen el sikereket.

Meggyőződésem szerint ezek a közös sikerek lehetnek a garanciái annak, hogy idővel megnyithassuk a kényes kérdéseket is, amilyen például a kettős állampolgárság ügye. Márpedig voltak sikertörténetek az elmúlt időszakban. Nyáron éppen Komáromban adtuk át az új hidat, hamarosan átadjuk az országainkat összekötő energiavezetéket, eredményes tárgyalásokat folytatunk a gázellátás biztosítása kapcsán is.

A szlovák kormány múlt héten úgy módosította az állampolgársági törvényt, hogy a szülőföldjükön élő felvidéki magyarok továbbra sem vehetik fel a magyar állampolgárságot anélkül, hogy elveszítenék a magyart.  Lát lehetőséget az előrelépésre?

A kettős állampolgárság kérdésében nyilván az lenne a jó megoldás, ha bevett európai szokás szerint a felvidéki magyarok is élhetnének a kettős állampolgárság intézményével. Ez működik Szerbia és Románia vonatkozásában is. Szerintem a szlovákoknak sem kellene tartaniuk attól, hogy ez valamilyen veszélyt jelentene Szlovákia számára.

Én a higgadt, nyugodt megbeszélések híve vagyok, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy vannak olyan provokációk, amiknek ugyan nem szabad felülni, de figyelmen kívül sem szabad hagyni őket. A felvidéki magyarok helyzetét befagyott kaukázusi konfliktusokhoz hasonlítani, őket felforgató elemként feltüntetni túl van a tűrhetőség határán. Reméljük, hogy ilyen nyilatkozatokra a jövőben már nem kerül sor vezető szlovák politikusok részéről. Nyilvánvalóan nem szeretnénk visszakerülni a 2010 előtti helyzetbe, amikor egymásnak üzengettek a két ország politikusai, ahelyett, hogy személyesen beszélték volna meg a kényes kérdéseket.

Arra kérném, említsen néhány példát, hol vannak tartalékok a szlovák–magyar kapcsolatokban! Milyen közös beruházásokat terveznek? Megvalósulhat-e az észak–déli közlekedési folyosó, amelyben Szlovákiának kulcsszerepe van?

Hat olyan, az infrastruktúrát fejlesztő programot bonyolítunk jelenleg, amelyek még jobban össze fogják kötni a két országot.

A hat átkelőhely közül három Ipoly-híd, egy komp, kettő útkapcsolat. Az első, Nagygéres és Nagyrozvágy között már idén júniusban átadásra kerül, a többinek pedig 2023 nyaráig kell elkészülnie. Még az idén befejezzük a munkálatokat a Miskolcot az országhatárral összekötő gyorsforgalmi úton.

Tréfásan fogalmazva azt is mondhatom, hogy megteremtjük az autópálya-összeköttetést Pozsony és Kassa között. Szeretnénk azt is, hogy újraindítsuk a határon átnyúló vasúti közlekedést, ott is, ahol ez most nem adott. A nyáron remélhetőleg új lendületet kapó turizmust szolgálja, ha sikerül elindítani a Budapestet Pozsonnyal összekötő szárnyashajójáratokat.

A napokban volt harmincéves a visegrádi szövetség. Mennyire tartja sikeresnek ezt a projektet? Sokan úgy tekintenek Szlovákiára, mint a leggyengébb láncszemre, valljuk be, nem ok nélkül.

Szerintem a visegrádi szövetség az Európai Unión belül a legsikeresebb és a leghatékonyabb együttműködés. Mind a négy ország felismerte, ha egy hangon beszél, akkor a hangunk sokkal messzebbre hallatszik el, mintha külön fújnánk a nótánkat.

Több kérdésben éppen a közös fellépésnek köszönhetően értünk el eredményt – ilyen az illegális migrációval, vagy a kötelező letelepedési kvótákkal szembeni fellépés. Persze vannak olyan kérdések, amelyekben más álláspontot képviselünk. Ezeket nem szabad tragédiaként bemutatni, mert ez a szövetség éppen azért működik jól, mert négy szuverén állam együttműködésén alapul. Ebből fakadóan tiszteletben tartjuk a többi ország álláspontját, s emiatt nem keltjük a visegrádi szövetség halálhírét. Vannak bőven, akik ezt megteszik, hiszen a kis közép-európai országokkal egyenként könnyebb elboldogulni, mintha egységesen lépnének fel. A magyar nemzeti érdek szempontjából nagyon jól működik a visegrádi együttműködés, és hiszem, hogy a többi három nemzet is ugyanezt elmondhatja magáról.

Miért nincs egységes közép-európai álláspont a vakcinabeszerzések kérdésében? Szlovákiában egyenesen kormányválságot okozott az orosz vakcinák behozatala.

Nem érzem helyénvalónak, hogy kommentáljam más országok belpolitikát érintő döntéseit. Mi erről úgy gondolkodunk, hogy a világjárványból való kiutat egyedül a tömeges oltás biztosítja. Persze jó lett volna, ha az Európai Unió biztosítja a közös vakcinabeszerzést, de nem ez történt.

A súlyos járványhelyzetben számunkra csak kétféle vakcina létezik: az, ami van és az, ami nincs. Amikor az emberek életét akarjuk megmenteni, a vakcina nem lehet ideológiai kérdés.

Egyszer mégiscsak túljutunk a koronavírus-járványon. Hogyan látja, Magyarország és Közép-Európa megerősödve vagy meggyengülve kerül ki a járvány okozta válságból?

Bárcsak már itt tartanánk! Azt tudom önnek erre mondani, hogy mi Magyarországon gazdasági szempontból rendkívüli választ adtunk erre a rendkívüli helyzetre. A mi válaszunk nem a szociális alapú pénzosztás volt, hanem egy robusztus beruházásfejlesztési program. Ennek sikerét igazolja, hogy a tavalyi évben rekordot döntött a beruházások mértéke Magyarországon, ami egy ilyen évben egyáltalán nem volt természetes. A magyar export is újra meghaladta a százmilliárd eurót, tehát úgy érzem, mindent megtettünk annak érdekében, hogy a vírus lecsengése utáni új világgazdasági korszakban sikeres pályára álljunk.

Ugyancsak fontos számunkra, hogy Közép-Európa is a nyertesek közé tartozzon, hiszen ahogy a válság előtt ez a régió volt az Európai Unió egyik fejlődési motorja, úgy ezt kell megőrizni a vírus lecsengését követő korszakban is.

Szijjártó Péter komáromi látogatása alkalmával a város vezetése, valamint az MKP vezetői mellett tárgyalt az OĽaNO parlamenti képviselőjével, Gyimesi Györggyel is. A találkozón elsősorban a kettős állampolgárságról szóló törvény módosítását vitatták meg. A találkozó miatt másnap a szlovák külügyminisztérium bekérette Pető Tibort, Magyarország pozsonyi nagykövetét. Ivan Korčok külügyminiszter szerint Gyimesi György szembement a kormányprogrammal. Ugyanakkor Igor Matovič kormányfő merőben más hangnemben nyilatkozott a magyar–szlovák kapcsolatokról, és Szijjártó Pétert Szlovákia barátjának nevezte.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/10. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!