Sulík: Innentől a miniszterelnöké a felelősség, hogy anyagilag kompenzálja a bezárt éttermeket
A szlovák kormány korán reggel kezdte meg az ülését. Az Igor Matovič vezette kabinetnek többek között ma kell döntenie a jövő évi állami költségvetés formájáról.

Richard Sulík, az SaS elnöke egy órás késessel érkezett. A gazdasági miniszter még előző nap kérte a miniszterelnököt, fontolja meg az éttermek és edzőtermek bezárásának elhalasztását.
Sulík a sajtótájékoztatón elmondta, javaslatát a kormány nem hallgatta meg.
Mint elmondta, csak ott kellene bezárni az éttermeket, ahol gócpontok alakultak ki, de Matovič nem akart erről tárgyalni.
A gazdasági miniszter elmondta, az országos tiszti főorvosnak, Ján Mikasnak túl nagy hatalma van, ezért nem tartja indokoltnak, hogy az ilyen súlyos kérdésekben a koalíciót kihagyják a döntéshozatalból.
„A tiszti főorvos túl nagy hatalmat kapott, a súlyos döntésekről először a kormánykoalíciónak kellene döntenie, és csak utána dönthet a szakember. A tárcavezetők nem mindentudóak és szakemberek, nekik menedzselni kellene az egyes javaslatokat“ – említette Sulík.
Hozzászólások
A liberálisokkal képtelenség kormányozni! Populista, jelentéktelen hülyeségeket tolnak előtérbe. Ha ez a kormány bukik, az miattuk lesz!