Remény helyett konfliktusok –így minősíti a pozsonyi városvezetés a kormány munkáját
A krízishelyzetben a kormánynak reményt és bizakodást kellene adnia, nem pedig káoszt sugallnia – véli a pozsonyi városvezetés.

Pozsony város önkormányzata szerint a rossz kommunikáció elnyomja a kormány pozitív törekvéseit, például azt, ahogy az igazságszolgáltatást sikerült megtisztítaniuk.
Katarína Rajčanová a városvezetés szóvivője elmondta,
a kormány egy éve olyan helyzetbe került, amely mindenki számára új volt. Ezzel azonban nem magyarázható a járványkezelés kudarca.
A szóvivő ugyanakkor megemlíti az önkormányzatok szerepét, akik a tömeges tesztelést sikeresen lebonyolították.
Rajčanová kiemeli, hogy a kormánynak lehetősége lett volna az önkormányzatokkal együttműködni és segítő kezet nyújtani, de ehelyett mindent rájuk hárított, ráadásul néhány kormánytag által a polgármesterek személyét is támadás érte.