2020. február 14., 19:52

PS/Spolu: Fura, hogy a gútai magyar óvodákat Magyarországról támogatják, de helyes

A címben említett mondattal nem lehet semmit elrontani – gondolhatták a Progresszív Szlovákiáért/Együtt (PS-Spolu) koalíció dunaszerdahelyi választási gyűlésén, s egyúttal sikerült is pontosan kifejezniük mindazt, amit a pártszövetség kínál a szlovákiai magyar közösség választóinak. Azaz jól hangzik, de nem.

Forró Tibor a gútai magyar óvodák támogatásáról beszél.

A Csallóköz központjában lévő dunaszerdahelyi Europa Center kisebb üléstermében jött össze vagy ötven érdeklődő, hogy az említett koalíció egyik elnökét, Miroslav Beblavýt, illetve további három képviselőjelöltjüket meghallgassa.

A rendezés példamutató volt: szlovák-magyar szinkrontolmácsok biztosították a két nyelv közötti átjárást, bár igaz, hogy a fejhallgatók itt-ott csak akkor kerültek fel, amikor a választási lista 32. helyén szereplő Forró Tibor beszéde egyes részeit magyar nyelven mondta el.

PS Dunaszerdahelyen
A tolmács a fordítófülkében csak ritkán pihent.

A nagypolitikával még csak most ismerkedő gútai Forró, aki a profi előadó Beblavý után következett a pódiumon, főképpen a városi önkormányzatban szerzett többéves tapasztalatairól beszélt. A találkozó mintegy kilencven százaléka szlovákul folyt (Forró szlovákul mondta a címben jelzett mondatot is).

A szervezők nem estek abba hibába, hogy csak a magyar közösség specifikus helyzetét és problémáit taglalják, a bevezetőt tartó pártelnök erre csak érintőlegesen tért ki, elsősorban az aktuális politikai helyzetet ismertette, majd személyes indíttatásáról beszélt, hogy miért választotta tíz évvel ezelőtt a politikát a tudományos karrier helyett.

Hozzátette, hogy bár ebből az időből nyolc esztendőt az ellenzéki padsorokban töltött, a reménytelenséget mindig felváltotta egy fénysugár, hogy még hátrányos helyzetből is olykor el lehet érni kisebb-nagyobb sikereket a törvényhozásban. Mindig az utolsó pillanatban jött pozitív jelek győzték meg a folytatás szükségességéről, és hogy ne adja fel. Az ilyen élettörténetet hallgatni mindenképpen jó, ez kétségtelen.

Közben megszavaztatták a nézőket, hogy tegye fel a kezét, aki hisz abban, hogy a február végi választások után „jobb lesz”. S mivel talán csak hárman voltak más véleményen, Beblavý megnyugvással könyvelte el, hogy a „nép hangja az Isten hangja”, tehát várhatóan így is lesz. Arról talán megfeledkezett, hogy rendezvényre elsősorban a PS szimpatizánsai jöttek el, így ez a válasz előre megjósolható volt.

PS Dunaszerdahelyen
Tegye fel a kezét, aki szerint jobb lesz!

A közönségtalálkozó kétségkívül egyik legértékesebb része Lucia Plaváková képviselőjelölt bemutatkozása volt, aki ügyvédként egyebek mellett a szexuális kisebbségek diszkriminációjának kérdésével is foglalkozik, maga is ezen kisebbség tagjaként. Visszafogott, tárgyilagos beszámolója kitűnő példája volt annak, hogy nem okvetlen velejárója ennek a témának a harsány, kölcsönösen kirekesztő megközelítés.

Minden szépen ment is volna tovább, ha Beblavý pártelnök visszafoghatatlan közlési kényszerében nem kezdi el kommentálni Plaváková beszámolóját, mely szerint a leszbikusok helyzete a magyar kisebbség helyzetéhez hasonlítható: mivel, akárcsak a magyarokat, ott utálják a legjobban, ahol nem is ismerik őket.

Ennél a megjegyzésnél a körülöttem ülő PS szimpatizánsok egy része szemérmesen lesütötte a szemét, sőt egy illető halkan megreszelte a torkát is. Lényeg a lényeg, talán nem is a megjegyzéssel volt a probléma, hanem hogy egy miniszteri vagy akár miniszterelnök poszt várományosa egy ilyen párhuzam megvonásával jelentős társadalomtörténeti hiányosságokat mutat be, ami egyértelműen rossz jel.

A negyedik bemutatkozó, Zora Jaurová képviselőjelölt a kultúra háttérbeszorításáról beszélt, értelemszerűen nagyobb teret követelve ennek; így aztán beszámolója is hosszabbra nyúlt, bár tegyük hozzá, többféle témát ölelt fel.

Határozott kritikával illette a Kisebbségi Kulturális alapot, mondván rendkívül komplikált és visszaélésekre módot adó annak döntéshozatali módszere. Beblavýval ellentétben ő éppen hogy a magyar kisebbség különleges helyzetét ecsetelte, mondván, nem lehet őket egy kalap alá venni a szinte maroknyi, más, Szlovákiában élő nemzeti közösséggel.

Egy különleges és figyelemre méltó megjegyzést azért ő is tett, amely mondhatnánk, zene lehetne a dél-szlovákiai füleinknek. A megjegyzés lényege, hogy a szlovák politikusoknak bocsánatot kell kérniük a szlovákiai magyarság ellen az 1990-es években elkövetett méltatlan eljárások miatt. Na, vajon – gondoltuk magunkban – jól meggondolta ezt? A szlovák politikusok fognak bocsánatot kérni az itteni magyaroktól? Mit szól majd ehhez a szlovák közvélemény nagyobbik része? Egyeztetve volt ez a pártvezetéssel?

Akárhogy is legyen, majd rákérdezünk erre Beblavýnál a fórum végén – gondoltuk magunkban.

PS Dunaszerdahelyen
PS-logós reménység-süti, törd meg!

Most éppen ő beszél, ez már a zárszó, megérkeznek a PS logós ajándék szerencsesütemények, rajtuk a felirat: a Jóreménység süteménye – törj meg! Ezt akár szimbolikusan is érthetjük, vajon ha kenyértörésre kerül a sor, és a PS által jelenleg még csak hangzatos kijelentésekben megtestesülő kisebbségi jogvédelmet konkrét törvényjavaslatokká kell változtatni, akkor majd hogyan lesz? A PS párt fölvállalja-e a szlovák többséggel a konfrontációt, csak hogy a dél-szlovákiai magyar közösségnek az érdekeit védje?

Erre eddig csak egyetlen konkrét példát tudunk felmutatni, ott viszont a PS megbukott. Amikor a május 25-ei EP-választások után világossá vált, hogy a magyar közösségnek nem lesz brüsszeli képviselete, a PS EP-mandátumot szerzett képviselője, Michal Šimečka nyomban telekürtölte a sajtót, hogy ő majd segít, és az itteni magyarság ügyeit is felvállalja az Európa Parlamentben. Ígérte, az addigi magyar képviselőket keresni fogja, hogy a folyó ügyekbe azonnal betekintést nyerjen. Az eredmény több mint lehangoló. Nagy József volt EP-képviselő nyilatkozatát keretes írásunkban olvashatják.

Nagy József, volt EP-képviselő:
Michal Šimečkának felajánlottam volt tanácsadóim, asszisztenseim (nemzetközi jogász illetve politológusok) segítségét, akikkel kidolgoztuk az EU-s kisebbségi jogminimumot, hogy folytassa a megkezdett munkát. Egyikre sem reagált, és nem is tett lépéseket ez irányban. Ismereteim szerint nem vesz részt az EP Minority Intergroup munkájában sem, pedig ez a kisebbségek belső parlamentje az Európai Parlamentben, párthovatartozástól függetlenül. Eltelt háromnegyed év és semmi, pedig most lett volna politikai üzenete, értelme legalább szimbolikusan megmozdulni.

Míg ezen morfondírozunk, véget ér a közönségtalálkozó és lehetőségünk nyílik, hogy közvetlenül a koalíció egyik elnökének, Miroslav Beblavýnak tegyük fel a kérdést: vajon ő is azon a véleményen van, mint Zora Jaurová, miszerint a szlovák politikusoknak bocsánatot kellene kérniük a szlovákiai magyarságtól a 90-es években elszenvedett magyarellenes lépések miatt?

PS Dunaszerdahelyen
Beblavý pártelnök beszél, mellette Forró Tibor, Lucia Plaváková és Zora Jaurová képviselőjelöltek.

Beblavý, mint tudjuk, gyakorlott politikus és jó taktikus, egy pillanat alatt felismerte a helyzetet, és szemei előtt valószínűleg már meg is jelent a Nový Čas legfrissebb címlapja, amely öles betűkkel hirdeti majd, hogy a PS behódolt a magyaroknak! Na nem, ebből nem esztek – zárhatta le magában, és lelkesen mondta mikrofonunkba: Oh, igen, természetesen bocsánatot kell kérniük, de nem a mostaniaknak, hanem azoknak a politikusoknak, akik akkor, a 90-es években voltak a „színen“!

Így nemcsak beszámolónk kezdete, de a vége is egy példaértékűen szimbolikus megfogalmazással zárult, amely eszünkbe vési, hogy minden mondatot úgy kell érteni, ahogy azt a pillanatnyi helyzet megköveteli. Ki is fejezve ezzel a PS politizálásának lényegét: látszólag arany, de kezességet nem vállalnak érte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.