lapajánló
Az apadó folyó krónikája és a derű kultúráját terjesztő nyelvész
Magyar7 - 16. száma
2023. szeptember 20., 19:27

Potápi: A szlovákoknak ez csupán egy előrehozott választás, a magyarságnak a megmaradás kérdése - VIDEÓVAL

A nyolcadik ünnepélyes tanévnyitóra gyűltek össze a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban lakó diákok, az intézmény támogatói, vezetősége, valamint az érdeklődők. Az idei megnyitón a szakkollégium új részlegét is megnyitották. 

Potápi Árpád János megnyitó beszéde a Pozsonyi Magyar Szakkollégium évnyitó ünnepségén
Potápi Árpád János megnyitó beszéde a Pozsonyi Magyar Szakkollégium évnyitó ünnepségén
Fotó: Katona Tamás

Újabb két szobával, azaz nyolc férőhellyel bővült a fővárosban tanuló magyarajkú egyetemisták kollégiuma, a magyar kormány támogatásának köszönhetően, így még többen lehetnek tagjai annak a fővárosi megtartó közösségnek, amely biztonságot adhat az első egyetemi hetek bizonytalanságától a diplomaosztóig. 

Az ünnepségen beszédet mondott Voda Zsófia, aki több éve tanulmányi vezetőként dolgozott az intézményben, most viszont annak igazgatójaként próbálhatja ki magát. Beszédében kitért arra, hogy a szakkollégiumot tartó erős pillérek később az itt élő diákok lelkébe költöznek, és remélhetőleg szilárd identitástudat alapjául szolgálnak majd.

Voda Zsófia és Potápi Árpád János megnyitják az új kollégiumi részleget
Voda Zsófia és Potápi Árpád János megnyitják az új kollégiumi részleget
Fotó:  Katona Tamás

Csápai Ádám diákelnök beszédében megköszönte az eddigi igazgató, Mózes Szabolcs áldozatos munkáját és azt, hogy az intézményt kulcsfontosságúvá tette a felvidéki magyarság térképén. 

Bauer Dávid, kuratóriumi elnök szerint az intézménynek komoly felelőssége van a felvidéki magyarsággal szemben, hiszen az itt művelődő elit kötelessége lesz majd a szórványra való odafigyelés a későbbiekben. 

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is fontos gondolatokat osztott meg a Pozsonyi Magyar Szakkollégiummal kapcsolatban. 

Elmondta,szimbolikus jelentőséggel bír, hogy 2016-ban Pozsony szívében létrejött egy magyar sziget az egykori magyar fővárosban, amely mára nemzetiségi jelentőségű intézménnyé nőtte ki magát.

A kollégium motorja a magyar fiatalság, akik miatt beszélhetünk magyar jövőről.

Kiemelte, hogy az intézmény túlmutat egy egyszerű kollégiumon, hiszen az itt lévő fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy a magyarságukat együtt éljék meg és ha kell, összezárjanak. Szükség van erre mindig, kiváltképp most, az előrehozott parlamenti választások előtt, hiszen ahogy mondta:

A többségi nemzet számára ez csupán egy előrehozott választás, a felvidéki magyarságnak viszont a megmaradás kérdése.

Ezért biztat mindenkit, hogy szeptember utolsó napján az urnáknál szavazzon a 18-as listán a Szövetség jelöltjeire. 

Az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult
Fotó:  Katona Tamás
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.