2022. február 20., 08:16

Pelle Veronika kommunikációkutató: Komoly potenciál rejtőzik a közösségi platformokban, de jelentős kockázat is

Felnövőben van egy generáció, amelyről nem tudjuk, milyen hatással volt rájuk, hogy gyermekkorukat okoseszközök és közösségi portálok uralták. A médiaműveltség és médiajártasság sosem látott fontossággal bír. Azok a képességek, amelyekkel eredményesen tudunk szelektálni a ránk szakadó információáradatban, nem sajátíthatóak el magától adódó természetességgel. A közelmúltban Egyetemi Kitüntető Oklevéllel díjazott, gömöri származású kommunikációkutatóval, Pelle Veronikával beszélgettünk.

pelle veronika
Fotó: Katona Tamás

Teljesen véletlenül vettem észre a beszélgetésünkre készülve, hogy néhány nappal ezelőtt tartották a biztonságos internet napját. Féltem a bankkártyaadataim, néha nigériai hercegektől is kapok maileket, de laikusként mégsem gondolnám, hogy ennyire veszélyes hely lenne a világháló.

Pedig a kutatási adatok sajnos nem ezt mutatják. Az adathalászat, a személyes adatainkkal való visszaélés és a kiberbiztonsági nézőpontok csak az egyik,  bár az átlag médiafelhasználó számára kétségkívül egyik legmegfoghatóbb  aspektusa annak a területnek, amit mi, médiakutatók médiatudatosságnak vagy médiaműveltségnek hívunk. A gyerekek és fiatalok körében például az online ismerkedés színterein mutatkoznak ma a legmagasabb kockázatok. Gondoljunk csak az internetes zaklatás, a csetelés közben küldött intim tartalmak vagy akár a kéretlen pornográf tartalmak jelenségeinek növekvő intenzitására. De a médiatudatosság tárgykörébe tartozik például a kritikus médiafogyasztás, a hírek és álhírek tematikája vagy a sokakat érintő okostelefon-függőség is. 

Igen népszerű hívószó ez mostanában. 

Szerencsére! Nem véletlenül szokták a médiatudatosságot a legfontosabb 21. századi készségnek is nevezni. Egy rendkívül komplex, sok kompetenciát magába foglaló készségcsokorról van szó, épp ezért annyira fontos és egyben annyira nehéz mérni és oktatni is. Az eszközhasználatban való jártasságtól kezdve a médiatartalmak kritikus befogadásán át azok létrehozásáig (mint például egy videó elkészítése), illetve a közösségimédia-terekben való felelős kommunikációig számos különböző dimenzióból és készségből áll. Egyre fontosabb, hiszen ma már a néhány éves, sokszor néhány hónapos kisgyerekek kezében ott a tablet, ott az okostelefon. Lassan felnő egy, a digitáliákba már szó szerint beleszületett generáció, és már láthatók az első kutatási eredmények, hogy milyen hatással volt rájuk a korai médiakitettség: hogy hogyan járul ez hozzá a generációs figyelemzavarokhoz, hiperaktivitáshoz vagy az ADHD-tünetegyütteshez. Néhány éve kezdődött el Magyarországon az a szakmai munka is, amelynek eredményeként előreláthatóan még idén megjelennek a tudatos médiamagatartás első országos kompetenciamérésének eredményei is. Ezt a mérést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal együttműködve az Oktatási Hivatal koordinálta és vezényelte le, ennek a szakmai munkának én is tagja lehettem.

Milyen eredményre jutottak? Régiónkban mekkora a médiatudatosság? 

Erről korai lenne még beszélni, bár előzetes eredmények már vannak. Hosszú időbe telt a szakmai koncepció és a megfelelő módszertan kidolgozása, ráadásul a koronavírus-járvány miatt többször el is kellett halasztani a mérést. És ahogyan korábban már említettem, rendkívül nehéz a médiatudatosságot mérni.

Míg például egy matematikai készségteszt mérése és kiértékelése egyértelmű, hiszen vagy sikerült kiszámolnia a tanulónak a helyes eredményt, vagy nem, a médiatudatosság egy ennél sokkal összetettebb és komplexebb kompetenciaegyüttes.

pelle veronika
Fotó:  Katona Tamás

Az imént említett különböző rétegek miatt?

Pontosan! Sokan azt gondolják (és tegyük hozzá, sok kutatás is csak ezt a dimenzióját méri a médiaműveltségnek), hogy az a médiatudatos, aki könnyen, magabiztosan használja a különböző digitális eszközöket. A szülők azt látják, hogy a gyerek ügyesen kezeli az okoskütyüt, ért hozzá, biztosan nem kerülhet bajba az interneten, megbíznak benne. Nem feltétlenül gondolnak bele, hogy a biztonságos netezéshez más készségekre is szükség van. Mert hiába tudja a gyerek magabiztosan kezelni az okostelefont, ha nem elég kritikus a médiahasználata, és nem hoz helyes döntést például abban, hogy elküldje-e az intim fotóját a barátjának. Ebben a dimenzióban pedig nagyon sokszor éppen a szülő lenne a kompetensebb. De ő abban a hitben, hogy a kamasz gyermeke már úgyis jobban ért az okoseszközhöz, mint ő, sokszor inkább visszavonul.

Ezek szerint a szülők bizonyos szempontból sokkal nagyobb médiaműveltséggel bírnak, mint a naponta tíz órát a mobilon lógó gyermekeik?

Előfordulhat, igen. Ezért is ennyire nehéz egzakt módon mérni a médiatudatosságot, ettől is megtévesztő ez a kérdéskör. A fenti helyzetnek a gyakorlatban például nagyon sokszor az a következménye, hogy a szülő egy ponton túl, a mi felméréseink alapján nagyjából 12-13 éves kor körül, elengedi a gyerek kezét, mert azt hiszi, hogy nem tud már újat mondani neki. Pedig attól még, hogy a gyermek készségszinten ügyesen használja az eszközöket, nem biztos, hogy az osztálytársai netes zaklatásait, vagy a hátsó szándékkal közeledő idegen felnőtteket kezelni tudja. És itt nagy szükség lenne a szülői támaszra, hogy a szülő beszélgessen erről a gyermekkel. Ehhez tisztában kell lennie azokkal az online tevékenységekkel és színterekkel, amelyekkel és ahol idejének nagy részét tölti a gyermeke. 

Ezek szerint a szülők nem nagyon tudják, mit csinál a gyerek a neten?

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságban 2020-ban másodszor végeztük el azt az országosan reprezentatív felmérést, amelyben 4000 fős mintán 7-16 éves gyerekeket és szüleiket kérdeztünk meg médiahasználatukról.

Ez a kutatás azt mutatta, hogy a 11-16 éves gyerekek szüleinek, szituációtól függően csupán 20-40%-a tudott azokról az online bekövetkezett kockázatokról és ártalmakról, amikről tinédzser gyerekeik beszámoltak. 

Nagyon sok szülő panaszkodik, hogy a gyerek folyamatosan csak a telefonját nyomkodja, azzal fekszik, azzal kel, nem lehet őt leszedni a képernyőről. 

Ilyenkor a puszta tiltás helyett eredményesebb észszerű otthoni szabályokat kitalálni. Az időkorláton túl például vehetünk egy ébresztőórát, hogy ne a mobiltelefon csörgésére, telefonnal a kezünkben induljon a nap. Vagy kijelölni telefonmentes tereket a lakásban (ilyen lehet például az étkezőasztal, a hálószoba vagy a fürdő), ahol viszont aztán következetesen a család egyik tagja sem veszi a kezébe a telefont. De számos szaktanács és tájékoztató weboldal is segíti már azokat, akik médiatudatosabb szülővé szeretnének válni. Az NMHH-ban erre a célra hoztuk létre például a gyerekaneten.hu oldalt, a Digitális Gyermekvédelmi Stratégiával együttműködve corvinusos hallgatóinkkal szülőknek készítettünk közösségimédia-tájékoztatókat, de érdemes tudni a Kék Vonal és az Internet Hotline segítségnyújtó oldalakról is. 

Mi a helyzet a közösségi médiával? Felnőttként is rengeteg ott az új kihívás.

Az újmédia, a közösségi oldalak megjelenésével a médiaműveltség egy új dimenziójára mutatkozott igény. Azáltal, hogy az újmédia felhasználóiként tartalomfogyasztóból tartalomgyártóvá léptünk elő, a felelősség kérdése is megjelent. Már nemcsak saját, egyéni médiafogyasztásunk során kell tudatosan és kritikusan eljárnunk, hanem tartalomgyártáskor, megosztáskor, cseteléskor, kommenteléskor is. Fontos tudatosítanunk, hogy felelősek vagyunk azokért, akikkel együtt vagyunk a digitális térben. Csak egy példa: Tudja-e a gyerek, mit csináljon, ha egyik osztálytársát a többiek kicikizik a Messenger-csoportban vagy a Snapchaten? A védelmére kel? Jelzi valakinek, netán ő maga is beáll a bántalmazók közé? Esetleg csak csendben, passzívan végig nézi? Nagyon nehéz kérdések ezek. 

Felhasználói készség, kritikus gondolkodás és felelősségvállalás. Ezek lennének a médiatudatosság sarokkövei?

Nagyjából igen, de fontos, hogy a médiaműveltség nem egy bináris, kétpólusú készség, nem „van” vagy „nincs” kérdése. Ez egy életen át fejleszthető folyamat. Az életkor növekedésével általában kompetenciaszintünk is egyre nő, de a társadalmi, kulturális, szociodemográfiai és egyéni különbségek miatt nem beszélhetünk egyenesen arányos összefüggésről.

A különböző kompetenciák miatt előfordulhat, hogy míg egy fiatalabb felhasználó egy adott dologban tudatosabb, például ügyesebben vlogol, addig a szülője jobban átlátja a média működésének hátterében húzódó gazdasági vagy politikai érdekeket. 

A beszélgetésre készülve nézegettem az életrajzát. Ha jól láttam, a Corvinus Egyetemen oktat is a témában.

Igen, a kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatókkal van egy Médiapszichológia, médiatudatosság kurzusom is. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók is magukkal vigyék ezt a szemléletmódot, hogy érezzenek felelősséget a környezetük iránt. Hogy elgondolkodjanak arról, hogy azzal a tudással és felkészültséggel, amit ők kommunikáció szakosként tanulmányaik során megszereznek, nemcsak ragyogó karriert tudnak befutni, hanem például a médiatudatosság témájában, amely médiafelhasználóként mindannyiunkat érint, segíteni tudják a környezetüket is. Ez nem egy száraz szakmai kérdés, ez a mindennapi életünk része. 

Mitől lesz a médiatudomány egyáltalán tudomány? József Attila mondja, „a líra: logika, de nem tudomány”, kicsit én is így vagyok a médiával. 

A megközelítés módjától. Attól, hogy tudományos érdeklődéssel és igénnyel fordulunk a média tárgyához, kutatásmódszertani eszközökkel vizsgáljuk annak tartalmait, hatását, mechanizmusait. Ha a médiának és az ahhoz kötődő technológiáknak a társadalom életében való megjelenésére gondolunk, értjük, hogy miért beszélhetünk egy viszonylag új, csupán néhány évtizedes múlttal rendelkező tudományágról, amely sok helyen még valóban vívja a maga intézményesülési harcait.

De mi is sokszor megkapjuk a kérdést, hogy mit kell ezen egyetemi szinten tanulni, hiszen kommunikálni mindenki tud. 

Nem így van?

Ez sem egy igen-nem kérdés. Ha belegondolunk, a kommunikáció tulajdonképpen minden tudománynál idősebb, valahol az első mutogató ősember idejéből származik. Az életnek nincs olyan szegmense, ahol ne lenne jelen és ne lenne kulcstényező. Lehetek én a világ legfelkészültebb politikusa, ha nem tudom meggyőzően előadni a gondolataimat, a választási programomat, akkor legfeljebb a rokonság szavaz rám. Lehet az enyém a világ legjobb minőségű és leginnovatívabb terméke, ha nem elég figyelemfelkeltő a reklámom, a szlogenem, nem elég jó a kampányom, vagy nem elég vonzó a csomagolás, az arculat, a külcsín, akkor nem fogja a termékemet levenni a vásárló a polcról. 

pelle veronika
Fotó:  Katona Tamás

Mégis kell a jó bornak cégér?

Valahogy így. De elmehetünk egészen az egyénig is. Hányszor veszünk össze feleslegesen a főnökünkkel, a munkatársainkkal, a párunkkal, a családtagjainkkal, miközben jó kommunikációs készségekkel simán kezelni tudtuk volna a konfliktust. 

Maradva a tudománynál, a közösségi médiumok a tudományterületet magát is annyira átalakították, amennyire mindennapi életünket?

Igen, tulajdonképpen egymással összefüggésben. Altman és Taylor kapcsolatelmélyülés-elmélete úgy modellezi a kapcsolatok kialakulását, egymás személyiségeinek megismerését, mint amikor egy hagyma rétegeit hámozzuk le egymásról. A modell szerint ahogy haladunk egymás megismerésében, úgy bontjuk le és tárjuk fel a másik személyiségének rétegeit, mint a hagyma héjait. A külső héj az életrajzi adataink, míg belül vannak a legintimebb gondolataink.

A közösségi média megjelenése mindezt a feje tetejére állította. Nemhogy a bemutatkozás, hanem még a köszönés előtt jutunk el egy másodperc alatt a hagyma mélyébe. 

Nagy divat manapság szidni a közösségi médiát, arról viszont kevesebbet beszélnek, vannak-e pozitív hozadékai.

Hogyne, ez sem fekete-fehér kérdés. A Covid alatt látszik igazán, mennyit jelentett számunkra a bezártság időszakában az online kapcsolattartás lehetősége. Hogy mit jelent egy videóhívás azoknak a nagyszülőknek, akik hosszú hónapokig nem találkoznak a világ másik részén élő unokáikkal. Vagy a home office-ból dolgozó munkatársaknak a kollaboratív online munkaszínterek lehetősége. Azzal, hogy soha nem látott mértékben nőtt az emberek mobilitása, óriási szükség lett a minden eddiginél hatékonyabb kommunikációs eszközökre, csatornákra. Az újmédia platformjai erre kiválóak, de az erényeik mellett látnunk és értenünk kell a kockázataikat is: a médiaoptimista érvek mellett a médiapesszimista szempontokat is. 

Ön melyik iskolához sorolná magát?

Szeretném médiarealistának látni magam. (nevet)

Azt gondolom, hogy helyén kezelve komoly potenciál rejtőzik a közösségi platformokban, de jelentős kockázatok is. A médiatudatosság pedig éppen erről szól: hogy úgy használjuk a médiát, hogy kiaknázzuk annak előnyeit, de közben elkerüljük a veszélyeit. 

Az interjú végére körbe is értünk.

Igen! És ebben a szülők, a család, a barátok, az oktatás, a nevelés felelőssége különösen fontos. Én a hallgatóimat is ezzel az útravalóval szoktam a média-tudatosság-óránk szemeszterének végén elengedni: hogy ahogyan a szentmise zárásakor az atya mondja, hogy „Küldetésetek van, járjatok békével!”, úgy kommunikáció- és médiatudomány szakosként nekik is küldetésük van. Hogy felelősek nemcsak saját médiahasználatuk, hanem környezetüké iránt is. Ezért tegyenek azért, hogy biztonságosabb helyekké váljanak az online terek. Járjanak elöl jó példával és felelősséggel!

Pelle Veronika 1986-ban született Rimaszombatban. A helyi gimnázium elvégzése után a PPKE angol nyelv és irodalom, valamint kommunikáció- és médiatudomány szakjain szerzett diplomát. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézetének oktatója, tanít a martosi Esterházy Akadémián, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság digitálisműveltség-fejlesztési munkatársa. Kutatási területe a médiaműveltség, a médiaoktatás és az újmédia.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/07-es számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.