„Nemcsak engem sértettek meg, hanem a Szlovákiában élő magyarokat is” – Falathová beadványt nyújt be az őt elbocsátó múzeum ellen

Több mint egy hónap telt el a Magyar Hírlapban megjelent interjú óta, melyben az elbocsátott muzeológusnő, Zuzana Falathová elmesélte, nézetei miatt kiközösítették és diszkriminálták, végül pedig elbocsátották munkahelyéről.

A fiatal muzeológus ügye akkor vett először fordulatot, amikor a ma7-nek nyilatkozó Peter Hyross, a Pozsonyi Városi Múzeum igazgatója és Elena Kurincová, a múzeum egyik osztályának vezetője (Falathová közvetlen felettesei) mindezt tagadták, és megdöbbentő cinizmussal azt állították, hogy munkatársuknak a fenyegető üzenetekkel és kirekesztéssel számolnia kellett volna, amikor elvállalta az ominózus interjút.

Ezt követően Bukovszky László kisebbségi biztos, a Most-Híd politikusa találkozót kezdeményezett Peter Hyrossal, hogy tájékozódjon az ügyben. A kisebbségi biztos lépése azonban egyoldalúra sikeredett, hiszen magát az áldozatot már nem kereste fel: egyetlen szóra sem méltatta Falathovát. Mit vár a bíróságtól? Győzhet-e az igazság? Hogyan értékeli a kisebbségi biztos lépését? Miért hallgat ügyéről a szlovák sajtó? Erről is kérdeztük a fiatal muzeológust. 

Pontosan mikor és hogyan szűnt meg a munkaviszonya a Pozsonyi Városi Múzeummal?

Még a Magyar Hírlapban megjelent legutolsó interjú után egy meglehetősen éles hangú beszélgetésre került sor köztem és feletteseim között, ám azóta ezzel a témával nem nagyon foglalkoztunk. Egyedül az igazgató tett egy-egy megjegyzést: karácsony előtt például cinikusan és főlényesen azzal ugratott, hogy találkozunk-e majd a bíróságon. Az elmúlt hetekben néhány másik interjút is adtam különböző magyar lapoknak, közben a múzeumban a munkámmal kapcsolatos teendőkkel foglalkoztam, amelyet végül sikeresen be is fejeztem. A munkaviszonyom 2019. december 31-én szűnt meg, ezután már a múzeumból senki nem vette fel velem a kapcsolatot.

Már korábban is említette, hogy szeretne panaszt tenni a bíróságon a pozsonyi múzeum ellen. Mikor szeretné ezt benyújtani, és pontosan mi lesz belefoglalva?

Igen, a panaszt a héten szeretnénk beadni a múzeum ellen. Egy olyan fellépésnek, amely során egy munkáltató elbocsátja alkalmazottját csak azért, mert annak más véleménye van, mint neki, nincs helye a 21. században. Még kevésbé egy olyan államban, amely demokratikusnak hirdeti magát. Az én elbocsátásommal a múzeumi alkalmazottak közötti egyenlő bánásmódot sértette meg a volt munkáltatóm. Ezzel nem csak engem sértettek meg, hanem a Szlovákiában élő magyarokat is. Itt már nem személyes érdekekről, hanem jóval többről van szó.

Mit vár a beadványtól?

A pozsonyi múzeum elleni panasz benyújtása után abban bízunk, hogy a bíróság a javunkra dönt, és győz az igazság. Személy szerint nagyon bízom ebben, mert az igazság a magyar oldalon van.

Ha ez nem így történik, és a féligazságokat és hazugságokat mutatják be, akkor ezeket fogja megőrizni a történelmi emlékezet, és ennek hatására a következő generációk már nem fogják ismerni az igaz és valós történelmet.

Tud esetleg arról, hogy esetéről írtak volna azóta a szlovák sajtóban vagy médiában?

Sajnos az esetemről egy szlovák médium sem jelentetett meg egyetlen hírt sem. Úgy gondolom, hogy ez az eset magasabb körök által tudatosan van elhallgatva. Ez nagyon szomorú és egyben felháborító. Egyértelműen azt bizonyítja, hogy a szlovák oldalról semmilyen hajlandóság nem mutatkozik a szlovák-magyar problémák közös megoldására, és a szlovák-magyar kapcsolatok javítására. Ezzel a hozzáállással csak azt bizonyítják, hogy egyáltalán nem érdekük foglalkozni az itt élő magyar „kisebbséggel“.

Személy szerint nagyon csalódott vagyok. Nem így kell a problémákat kezelni. Hogy miért ilyen a hozzáállásuk, azt nem tudom. Lehet a februári választások miatt van, lehet Trianon közelgő 100. évfordulója miatt, vagy csupán gyávaságból.

Annak ellenére, hogy az esete nem érte el a szlovák újságírók (és a különböző kisebbségek jogaiért harcoló szlovákok) ingerküszöbét, biztosak vagyunk abban, hogy ha esetleg más szlovák múzeumba érdeklődne állás felől, valószínű, hogy az intézmény azonnal tudna az ügyéről.

Természetesen. Valójában a Zolo Mikeš (az Aktuality.sk újságírója – szerk. megj.) tollából származó szlovák írás is azonnal elterjedt az interneten, majd ezután Ferdinand Vrábel szlovák történész elfogult kommentárja is, amelyet örömmel olvastak a szlovák muzeológusok is. Ennek ellenére lelkem mélyén még mindig bízom abban, hogy ha győz a józan ész, akkor nem zárul be minden ajtó. Legújabban a muzeológusok körében egy elfogult, soviniszta, Mikeš-féle cseh írás terjedt el, amelyet a cseh Reflex magazin jelentetett meg december közepén. Ennek szerzője még csak nem is tesz említést arról, milyen negatív élményeim voltak, hogy fenyegetéseket kaptam, és hogy nézeteim miatt bocsátottak el az állásomból. Ehelyett olyan dolgokat fogalmazott meg a cikkében, amelyekkel bemocskolta a nevemet, és újból egy magyar sovinisztának állítottak be.

Bukovszky László kisebbségi biztos személyesen látogatta meg a Pozsonyi Városi Múzeum igazgatóját, Peter Hyrosst, hogy az ön ügyéről beszéljen vele. Miközben önt nem kereset meg. Mit gondol, miért nem?

Véleményem szerint a kisebbségi biztos viselkedése elfogadhatatlan. Nem tartom ezt korrekt hozzáállásnak, és teljességgel megbotránkoztatott a viselkedése, mivel kizárólag az egyik felet hallgatta meg, miközben az érintett személyt teljességgel figyelmen kívül hagyta. Majd ezután Facebook-oldalán közzé tett egy elfogult nyilatkozatott az esetemről. Kérdem én, milyen jogon? Éppen ezért panaszt nyújtottunk be Bukovszky úr ellen. A panasz benyújtása után felkerestek minket a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Nemzetiségi Kisebbségek Kormánybiztosi Hivatalából. Azt mondták, hogy panaszunkat nem nagyon értik. Először azt állították, hogy nem világos számukra a panaszom. Úgy értelmezték, hogy Bukovszky úr miatt bocsátottak el. Mindeközben az írásos panaszban mindent részletesen és világosan elmagyaráztunk. Majd később már azzal hozakodtak elő, hogy a panasz nem teljesíti az erre vonatkozó követelményeket. Éppen most januárban kerül sor ezzel kapcsolatban egy személyes találkozóra. Ezután majd meglátjuk, hogyan fognak a dolgok tovább folytatódni.

A felvidéki magyarok körében gyakran felmerül a kérdés, hogyan lehetne problémáinkat bejuttatni a szlovák sajtóba és médiumokba. Egyesek szerint többet kéne szlovákul írni, de tudjuk jól, hogy vannak olyan témák – ezt bizonyítja az ön esete is a pozsonyi múzeummal – amelyek valószínűleg nem kapnának helyet a neves véleményformáló szlovák lapok hasábjain. Mit gondol, miért van ez így?

Ez egy meglehetősen bonyolult kérdés. Egyrészt elmondható, hogy többet írni szlovák nyelven is, lehetővé tenné, hogy az információk eljussanak a szlovákokhoz is. Másrészt a szlovák oldalon szükség volna jóindulatra is ahhoz, hogy egyáltalán meg akarják érteni a másik felet.

Tehát nagyon fontos, hogy legyen a másik oldalon kellő érdeklődés, továbbá törekvés írni és beszélni a témáról, és az arra való igyekezet, hogy objektíven tájékoztassanak a szlovákiai magyarok életéről. Nem csak elidegeníteni, ócsárolni, bántani, provokálni, ignorálni, elrejteni, vagy hazudni. Egy szomorú évforduló vár ránk, amikor a magyar és szlovák nemzetet elszakították egymástól, ezért mi legyünk jobbak, alázatosabbak, és mélyüljünk el önmagunkban. Ily módon az igazságot az ember biztosan megtalálja magában.