Nem hagyják annyiban,fellebbeznek, jelentette ki Kováčik ügyvédje
Teljes mértékben elutasítjuk a bazini Specializált Büntetőbíróság Dušan K. volt speciális ügyészre kimondott ítéletét, jelentette ki a hétfői ítélethirdetés után Erik Magál, Dušan K. ügyvédje. Bejelentette azt is, hogy fellebbeztek az ítélet ellen. Hozzátette: azok után, aminek a korábbi tárgyalásokon lehettek tanúi, nem lepték meg őket a mai nap történései.

Az ügyvéd szerint a per csúcsa az volt, amikor a bíróság elutasított több tucatnyi, a védelem által benyújtott bizonyítékot.
- jegyezte meg Magál.
- figyelmeztetett Dušan K. ügyvédje Ľubomír Kudličkára, a Takáč-banda egykori főnökére utalva. Úgy véli, ezáltal sérült az ártatlanság vélelmének elve. Hozzátette: közvetlenül ezzel függ össze az is, hogy Dušan K.-t bűnszervezet támogatásával vádolták meg. Magál többször is hangsúlyozta, hogy nem lehet támogatni egy olyan csoportot, amelynek a létezése egyelőre nem bizonyított.
Az ítélethirdetés után az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) emberei kísérték ki az elítéltet a tárgyalóteremből. Az újságírói kérdésekre nem reagált.