2021. december 14., 12:40
Frissítve: 2021. dec. 14. 16:05

Hosszas viszontagságok után véget ért a kormányülés - eldőlt a karácsonyi rokonlátogatás kérdése is

Az adventi időszakban már-már napi rendszerességgel tárgyal a kormány a karácsonyi lezárásokról és járványintézkedésekről. Óriási felháborodást váltott ki, hogy Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón közölte, a karácsonyi rokonlátogatás az érvényes rendelkezések értelmében tilos és a tervek szerint az is marad.

szlovák kormány
Fotó: TASR/AP
A mai nap vonatkozó eseményei:

A tárcavezető kijelentését heves bírálatok érték, ráadásul a legfurcsább az egészben az volt, hogy Lengvarský mintegy teljesen mellékesen, egy újságírói kérdésre reagálva pöttyintette el, karácsonykor lesz szíves mindenki otthon maradni. A járványintézkedések ellentmondásai miatt egyébként is felfokozott társadalmi hangulatban Lengvarský kijelentése csak olaj volt a tűzre, nem véletlen, hogy saját koalíciós partnerei is kritizálták szavait, ha csak finoman is. Milan Krajniak szociális és munkaügyi miniszter egy hétvégi tévévitában például megígérte, a kormány módosítani fogja a járványügyi szabályokat, lehetőség lesz szeretteink meglátogatására. 

Krajniak a műsorban arról beszélt, szerinte kifejezetten szerencsétlen bejelentés volt Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter részéről a karácsonyi látogatások tilalma. Annál is inkább, mert a kormány a járványkezelési szabályok lazításáról döntött.

A miniszter ugyanakkor kiemelte, "egyelőre fogalma sincs", pontosan mit lép majd a kormány. Bármilyen kellemetlen is, nézőként a műsor másik vendégével, a Smer-SD egykori miniszterével, Ján Richterrel kellett egyetértenünk, aki úgy vélte, a kormány ellentmondásos intézkedései csak káoszhoz vezetnek.

Olyannyira, hogy hivatalosan mind a mai napig nem tudni, milyen szabályok lesznek érvényben a karácsonyi időszakban.

Ha minden igaz, ma estére talán tisztázódnak a dolgok, bár ismerve a szlovák kormány hatalomgyakorlási technikáit, ebben azért nem lennénk annyira biztosak. A kedden délelőtt kezdődött kormányülés cikkünk megjelenésekor is tart, bár a ki- és beszivárgó miniszterek időnként megállnak válaszolni a sajtó kérdéseire. Roman Mikulec belügyminiszter például arról beszélt, továbbra is két jelöltje van az országos rendőrfőkapitányi pozícióra, de nem nevesítette kicsodák. Azt ugyanakkor korábban elmondta, bízik Hamran István egyelőre csak ideiglenesen megbízott rendőrfőkapitányban, ha rajta múlna, véglegesítené őt. Erre hamarosan sor kerülhet, hiszen a köztársasági elnök rövid időn belül aláírhatja azt a törvénymódosítást, amely a belügyminiszter hatáskörébe utalná a döntést.

Milan Krajniak a sajtó érdeklődésére elmondta, ő is azt várja, hogy ma döntés születik a karácsonyi szabályokkal kapcsolatban, de részleteket nem volt hajlandó elárulni.

Hogy mikorra várható döntés, egyelőre nem tudni. Mária Kolíková igazságügyi miniszter dél körül azt közölte, még napirendre sem került a kérdés. 

Elvileg ma Richard Sulík az éttermek és vendéglátóhelyek kinyitását szorgalmazó javaslatáról is dönthetnek a kormánytagok, csakhogy azt valószínűleg a koalíciós partnerek nagy része nem fogja támogatni. Sőt, az SaS-hez frissen átigazolt Kolíková is úgy nyilatkozott, "szerencsétlen" Sulík azon javaslata, hogy nyissanak ki a szolgáltatók. A miniszter asszony szerint a kormányzati intézkedéseket amiatt éri általában kritika, hogy elhamarkodottak. Kolíková szerint ugyanakkor olyan gyorsan kell reagálnia a változó járványhelyzetre, hogy óhatatlanul becsúsznak hasonló bakik. 

Rövid sajtótájékoztatót tartott Ivan Korčok külügyminiszter és Jaroslav Naď védelmi miniszter is. A karácsonyi járványügyi szabályokról egyikük sem volt hajlandó többet elárulni, főként az éppen alakulóban lévő USA-Szlovákia katonai együttműködésről esett szó. A témával hamarosan külön cikkben foglalkozunk.

14:00

Hosszú idő után Boris Kollár törte meg a csendet. Két óra körül állt a kamerák elé. Közölte, igyekezett elérni, hogy kinyithassák az éttermeket, de akaratát egyelőre(!) nem sikerült keresztülvinnie a kormányon. Túl sok részletet nem árult el, arra hivatkozott, majd Eduard Heger kormányfő tájékoztatja a sajtót és a nyilvánosságot, de annyit azért elárult:

Megtettem, amit megtehettem, elégedetten távozom a kormányülésről!

Az Alkotmánybíróság nem régiben a szlovák alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek találta, hogy a tavaszi hullám idején a külföldről hazatérő szlovák állampolgárokat állami karanténra kötelezték, nem térhettek haza családjaikhoz. Ezzel kapcsolatban Kollár kijelentette,

Az állam hibázott, tartozunk egy bocsánatkéréssel az embereknek.
15:10

Nem sokkal három óra után Veronika Remišová tartott rövid sajtótájékoztatót. Az informatizációért felelős miniszter asszony arról beszélt, jövő évtől arra törekszenek majd, hogy az állampolgárok legtöbb ügyét a digitális térbe tereljék - erről döntött a kormány. Elsőként a gyermekszületés után adódó bürokratikus teendőket szeretnék mérsékelni azzal, hogy az ügyintézés nagy részét digitalizálják.

Remišová is megkapta az obligát kérdést, foglalkoztak-e a kormányülésen az állami karantén kérdésével. A tárcavezető szerint szó sem esett erről, az illetékes miniszterek közül egyik sem hozta elő a témát.

A miniszter asszony után Richard Sulík lépett a mikrofonok elé. Kiemelte, 

a kormány döntése alapján OP-rezsimben kinyithat az "összes emberi testre" vonatkozó szolgáltatás, műkörmösök, kozmetikusok, szoláriumok és masszőrök is várhatják a vendégeiket.

Talán már ma sor kerül arra, hogy a tiszti főorvos által kiadott rendelet szövegezésében pótolják ezt a hiányosságot. A kormányhatározat Sulík szerint nagyobb jogerővel bír, mint a közegészségügy rendelete. Arra az újságírói felvetésre, hogy már múlt péntek óta nyitva lehetnének ezek a szolgáltatók, a miniszter úgy reagált,

hát majd kinyitnak holnap.
15:50

Sorra érkeznek a miniszterek. Andrej Doležal, a közlekedési tárca vezetője kijelentette, tévedés volt azt gondolni, hogy ő saját hatáskörén belül előírhatta volna a COVID-tesztek ellenőrzését, vagy ha úgy tetszik, az OTP-rezsim betartatását a távolsági buszjáratokon és gyorsvonatokon. Erre sem neki, sem a tiszti főorvosnak nem volt lehetősége, ehhez a ma elfogadott kormányhatározat kellett. 

A minisztert arról is kérdezték, hogy a tárcája hatáskörébe tartozó szlovák posta mikor kézbesítheti az első oltási utalványokat. Doležal közölte, ő ezzel nem foglalkozik, a posta közvetlenül Igor Matovič-csal egyeztet.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.