2021. november 28., 13:24
Frissítve: 20:53

Matovič: Támogatom a lockdown meghosszabbítását

Még véget sem ért a két hétig tartó lezárás, nem látjuk, mire mentünk vele, de a szlovák politikusok egy része már arról beszél, mindenképp meg kell hosszabbítani a lockdown-t. Néhány napja az egészségügyi miniszter mondott hasonlókat egy interjúban, most pedig Igor Matovič pénzügyminiszter beszélt erről egy televíziós vitaműsorban.

matovic
Fotó: TASR/AP

A volt kormányfő egyértelműen fogalmazott. Közölte, úgy véli, a helyzet nem javul és nem is fog. További lezárásokra lesz szükség.

Akár karácsonyig is le lehet zárva az ország.

Matovič szokásos mantráját sem hagyta ki. Megint elmondta, hogy szerinte a regnáló egészségügyi miniszter elődje, Marek Krajčí sokkal jobban kezelte a járványt.

Krajčí bravúros munkát végzett 

- jelentette ki.

A pénzügyminiszter ugyan a TA3 műsorában kiemelte, magánvéleményt fogalmaz meg (Vladimír Lengvarský gyakorlatilag ugyanezt mondta), a konkrétumokról a kabinetnek kell dönteni, de azok után, hogy Lengvarský majd ő is a lockdown meghosszabbításáról beszélt, szinte borítékolható a lezárás folytatása.

Matovič szerint a járványkezelés egyik nagy mulasztása az volt, hogy október elején megengedték az iskolásoknak, hogy levegyék a maszkot. Hasonló következményekkel jár majd, állítja a miniszter, hogy nem zárták be az iskolákat novemberben. A tárcavezető szokás szerint koalíciós partnerük, Richad Sulík pártját okolja a történtekért. Mivel az SaS nem ment bele az iskolák bezárásába és a teljeskörű lockdown-ba, így most hosszabban kell szenvednünk. 

Ha két hétre mindannyian visszafogtuk volna magunkat, jobb karácsonyunk lett volna.

- fogalmazott. Szerinte Sulíkék vétója miatt kell most hosszabb lezárásra készülnünk.

Matovič részletesen beszélt legújabb tervéről, a nyugdíjasoknak járó 500 eurós utalványról. Ezzel külön cikkben foglalkoztunk, így itt most nem térnénk ki rá részletesen.

A miniszter szerint jól elköltött pénz lenne az a várhatóan 500 millió eurós befektetés, amelyre szükség lenne a terv megvalósításához, ugyanis szerinte ezzel hamarabb túllennénk a járványon, az idővel pedig pénzt is nyerünk. Az SaS ezt az ötletet is bírálta, szerintük egy 150 eurós jutalom is elég lenne. Matovič ezzel szemben azt állítja, ennyi pénzzel nem lehet motiválni az embereket, ráadásul így a vendéglátószektorba is kevesebb pénzt forgatnának vissza.

Ahogy arról beszámoltunk, nem egy szabadon felhasználható pénzösszeget kapnak majd a nyugdíjasok, hanem egy levásárolható és átruházható utalványt.

A kötelező oltások kapcsán Matovič elmondta, ezekről még korai beszélni, először a kormánynak "el kell végeznie a házi feladatot", azaz minél több embert meggyőzni arról, szükség van a vakcinára. A pénzügyminiszter szerint "március óta senki nem foglalkozik azzal, hogy motiválja az embereket", ezért kellett neki előrukkolnia az oltáslottóval és az utalványokkal.

Nem a pénzügyminiszter és az egészségügyi tárca vezetője az egyetlen, aki a lockdown meghosszabbítását javasolja. Egy vasárnapi vitaműsorban Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője és az ellenzéki Hlas-SD politikusa, Erik Tomáš is támogatta a karácsonyig tartó lezárást és egyetértettek abban is, hogy az iskoláknak be kellene zárniuk.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!