Komoly jutalmat kaphatnak a beoltott nyugdíjasok - mutatjuk a részleteket
A hétfői kormányülésen eldőlhet, megkapják-e az ígért jutalmat azok a nyugdíjasok, akik beoltatták magukat a koronavírus ellen.
Igor Matovič pénzügyminiszter arról beszélt egy vasárnapi vitaműsorban, szeretné, hogy a kormány már a holnapi, hétfői ülésén döntést hozna a nyugdíjasoknak járó jutalomról, s ha ez megvan, akkro a törvényhozás kedden el is fogadná a rendelkezést.
Matovič szerint az SaS-esek azt javasoltak, jelentősen csökkentsék az erre szánt összeget, a tárcavezető azt állítja, Sulíkék 150 eurós jutalmat javasoltak. A volt kormányfő szerint ez rossz hozzáállás és hiba lenne, ha vétózna az SaS, ugyanis nem lehet a pénzen vitatkozni, hiszen emberéletekről van szó.
Egyszerű szőrszálhasogatásnak tűnik az egész - kommentálta az SaS felvetését a miniszter.
Fontos kiemelni, hogy nem konkrét pénzjutalomról van szó. A kormány elképzelése szerint tulajdonképpen egy 500 euró értékű pénzutalványt kapnának a nyugdíjasok, amelyet a belföldi vendéglátóiparban és turizmusban lehetne felhasználni. Az előzetes információk alapján az utalványt átruházható lesz.