2021. január 10., 07:42

Matovič szerint drámai a járványhelyzet, újabb országos tesztelésben gondolkodik

A kormányfő egy szombati televízióműsorban kilátásba helyezte, hogy még a hétvégén rendkívüli kormányülést hív össze.

Fotó: TASR

Az elmúlt napokban tovább romlottak a járványügyi statisztikák Szlovákiában. Szombaton az aktív fertőzöttek száma rekordot döntött, vagyis soha korábban nem volt ennyi koronavírus-fertőzött egyidőben az országban.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter nehéz hetekre számít, mivel a koronavírus jóval fertőzőképesebb mutációja terjedésnek indult a válságos helyzetben lévő nyitrai régióban.

A Nagy-Britanniából származó mutáció jelenlétét már Pozsonyban is kimutatták, vagyis valószínűleg már jelen van az ország több pontján.

Igor Matovič kormányfő szombaton drámainak nevezte a járványhelyzet alakulását, hiszen a statisztikákban nyolc nap után sem jelentkezett a január elejétől hatályos szigorítások kedvező hatása.

Matovič szerint a további szigorítások, vagyis a gyárak és üzemek bezárása, már a járványkezelés teljes csődjének beismerését jelentené, az emberek nem járhatnának munkába, elveszítenék a megélhetésüket.

A kormányfő szerint szükséges lenne egy újabb országos tesztelés, hogy a drámai járványhelyzetet kezelni lehessen.

Matovič szombaton a közszolgálati televízióban arról beszélt, még a hétvégén tanácskozni fog a kormány, milyen további lépéseket tegyenek.

Bár Matovič elnézést kért Richard Sulíktól, hogy egy decemberi rádióműsorban "idiótának" nevezte, újra a gazdasági minisztert tette felelőssé, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre elégséges számú antigénteszt egy országos teszteléshez.

A kormányfő valószínűsítette, hogy a tesztek beszerzését más tárcára ruházza át, miután Sulík nem teljesítette a feladatot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.