2021. augusztus 15., 16:15

Kövér László-interjú: Ott állunk a falnál, nincs hová hátrálnunk

A Magyar Országgyűlés elnöke legutóbbi felvidéki látogatása alkalmával egyetlen médiumnak, hetilapunknak adott hosszabb lélegzetvételű interjút. Beszélgetés Kövér Lászlóval példaképekről, golyónyomokról, személyes hibákról és arról, milyen jövő vár Európa államaira, ha nem sikerül fordítanunk az EU szekérrúdján.

Kövér László
Médialapozó
Fotó: Katona Tamás

Anyaországi politikussal, közéleti szereplővel beszélgetve szinte kötelező a kérdés, van-e felvidéki kötődése.

Igen, akad néhány kapcsolódási pont. Gyermekkoromban életemben először errefelé léptem át a trianoni határt, Pozsonyba jöttünk egynapos kirándulásra a szüleimmel. Hozzátartozóim között is van, aki itt született, és barátokat is szereztem itt.

A kitelepített magyarok somorjai emlékművének átadása után beszélgetünk. Miért érezte fontosnak, hogy Magyarország egyik legfőbb közjogi méltóságaként eljöjjön a rendezvényre?

Azt gondolom, közéleti szereplőként, az országgyűlés elnökeként nemcsak magamat képviselem. Az ilyen meghívások nem személy szerint nekem szólnak, ilyenkor egy egész közösség van mögöttem, ezért kötelességemnek érzem, hogy itt legyek.

Lehetőséget kapok a kölcsönös tiszteletadásra, rajtam – mint közjogi tisztséget viselőn – keresztül tulajdonképpen szimbolikusan az egész magyar nemzet van jelen egy-egy ilyen ünnepségen, és tiszteli meg figyelmével a felvidéki magyarságot.

Ilyen értelemben tehát az én személyem igazából érdektelen, bár nem tagadom, jólesnek ezek a felkérések. Azok az emberek, akik megszervezik ezeket az akciókat, közösségük aktív, értékes tagjai. Nagyon jó velük találkozni, beszélgetni, maradandó élményekkel gazdagodom általuk.

Kövér László
Kép forrása: Katona Tamás

Világosan látszott, hogy a helyiek is örültek a találkozásnak, az ünnepség után tucatnyian állították meg autogram vagy közös fotó miatt. 

Közszereplő a politikus meg a Forma–1-es pilóta is, hogy aktuális legyek. Nem tudom, melyikünk hivatása a veszélyesebb! (Nevet)

Ahogy most állunk, a közélet szerintem jobban megterheli az idegrendszert, mint bármelyik futam.

Száz éve lőttek is a Magyar Országgyűlés alsóházában, ehhez képest azért elég jól állunk!

Kétségtelen, ráadásul éppen a házelnököt vették célba. A golyónyom még most is látszik a pulpituson, 1912 óta ott van. Gyakran eszembe jut, vajon a kommunista diktatúra miért nem tüntette el. Talán az elvtársak is ösztönösen úgy érezték, jó azt mementóként meghagyni, segít, hogy tudjuk, hol vannak a határok. 

Jakab Péterékkel vagy egy folyton obstruáló, időnként lövöldöző ellenzékkel lehet nehezebb dolga a mindenkori házelnöknek?

Érdemes megnézni az akkoriban készült felvételeket. Megmosolyogtató, de egyben megdöbbentő is látni a dualizmus kori ellenzéki képviselőket ezeken a fotókon. Jól látható, leplezetlen büszkeséggel pózolnak az összedobált bútorromok előtt, kidüllesztett mellel állnak, mintha egy jól sikerült vadászat után mutatnák a terítéket. „Igen, mi voltunk azok az idióták, akik ezt műveltük!” – lehetne akár ez a képaláírás. Tanulságos, hogy mindez egy olyan korban történt, amely a „boldog békeidők” elmúltával legnagyobb nemzeti tragédiánkkal zárult, köszönhetően részben éppen ezen politikusok szűklátókörűségének és gyenge képességeinek. De akkor legalább mindkét oldalon akadt azért jó néhány nagyformátumú államférfi is a padsorokban, mint Tisza vagy Apponyi. Nekünk csak a Jakabok és Gyurcsányok jutottak.

Kövér László
Kép forrása: Katona Tamás

Van személyes példaképe ezek között az államférfiak között?

Tulajdonképpen semmilyen korszakból nincs példaképem, azaz olyan személyiség, akihez hasonlóvá, illetve mérhetővé szeretnék vagy tudnék válni. A magyar történelem, sőt a magyar parlamentarizmus is tele van olyan emberekkel, akik megérdemlik a tiszteletet, de inkább egy-egy jellemvonásuk, személyiségjegyük vagy cselekedetük miatt. A politikát emberek csinálják, ember pedig nincs hiba nélkül! A modern kori magyar történelemben egész biztosan egyetlen olyan politikus sincs, aki mindig minden körülmények között követhető úton haladt volna. Az emberileg legtisztább, leginkább feddhetetlen magyar államférfi számomra II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem, azonban példaképemnek őt sem mondanám, hiszen egy magamfajta politikus eleve nem érhet fel hozzá.

Akadnak mártírok is, s ha már a Felvidéken vagyunk, Esterházy János grófot nyilván meg kell említenünk. Reformátusként is nagyon remélem, hogy a katolikus egyháztól hamarosan megkapja a neki járó elismerést, és boldoggá avatják. Mindezek ellenére bízom benne, hogy az ő útja soha nem lesz követhető, senki nem kényszerül majd ismét arra, hogy az életét kelljen áldoznia saját nemzeti közösségéért.

Házelnök úr, feladta a labdát. Politikai pályájának melyek azok a momentumai, amelyekről utólag azt mondja, nem a követésre érdemes úton haladt?

Nem egy politikai állásfoglalásom vagy döntésem akad, amelyet húsz-harminc év távlatából hibásnak vagy elhamarkodottnak vélek.

Kövér László
Kép forrása: Katona Tamás

Például az elhíresült köteles beszéd?

Nem egészen. Az egy politikai hiba volt, de nem az általam említett értelemben. Abban a beszédben semmi gonosz szándék nem volt, ezt még utólag azok is elismerték, akik saját politikai céljaikra használták fel. Azzal követtem el a hibát, hogy – bár egy választási kampány kellős közepén voltunk – nem készültem fel arra, kiforgatják a szavaimat. Egy szó, mint száz, nem ilyen hibákra gondoltam. Voltak a pártomnak és képviselőcsoportjának olyan – általam is támogatott – döntései, különösen a rendszerváltás utáni első parlamenti ciklusban, amelyek történelmi értelemben bizonyultak hibásnak. A kárpótlási és igazságtételi törvények ügyében például ma már szinte biztosan másként szavaznék, de látva, mi folyik körülöttünk, az Uniós csatlakozás kapcsán is könnyen lehet, más álláspontot foglalnék el.

Akkoriban a MIÉP-et leszámítva az összes jelentősebb párt támogatta az EU-csatlakozást. Hiba volt?

Érdekes dolog ez! A feleségem például a népszavazáson a csatlakozás ellen voksolt. (Nevet) Nem tagadom, én is keserű szájízzel szavaztam igennel. Már a csatlakozás szándékosan elhúzott folyamata sokatmondó volt. Azt reméltük, végre visszakapunk valamit abból, amit ’45 után elvettek tőlünk, amit Európa nyugati felének békéje és jóléte érdekében szovjet gyarmatként fel kellett áldoznunk, vagy amit 1990 után, a gyors csatlakozás reményében, naivitásból, ostobaságból, meggondolatlanságból mi magunk adtunk oda. Kinyitottuk a piacainkat, önként és dalolva adtuk át a stratégiai ágazatokat. Valamit már sejteni lehetett abból, mi következik, érezni lehetett, kőkemény gazdasági, pénzügyi érdekérvényesítésről szól majd az egész.

Ironikusan fogalmazva: ebben az egyben tényleg hasznos az EU, legalább nem fegyverrel meg nyílt zsarolással harcolnak ellenünk, hanem demokratikusnak meg jogállaminak nevezhető eszközökkel.

Bár, teszem gyorsan hozzá, ez épp a szemünk előtt változik meg. Az az egyre nyíltabb zsarolás, az a fenyegetőzés, az a retorika, amit mások mellett például a holland miniszterelnök is használ, nem egyenrangú szövetségesek közti kommunikáció. Háborús ellenségek beszélnek így egymással!

Vízválasztó előtt állunk?

Szerintem igen. Lassan elérkezünk egy fejezet végéhez, de ennek nem Magyarország az előidézője. Azok viszik zsákutcába a folyamatokat, akik az Unió kezdetei óta azon dolgoznak, hogy egy nemzetek nélküli, spirituális kötődéseitől, kultúrájától, múltjától, hagyományaitól – egyszóval: identitásától – megfosztott lakosságmasszából álló birodalmat hozzanak létre.

Kövér László
Kép forrása: Katona Tamás

Az Egyesült Államoknak ez sikerült, mára a szemmel látható hanyatlás ellenére is a világ vezető hatalma. A XXI. század nagy kihívásait, a klímaváltozást, a migrációs válságot, a kínai térnyerést nem kezelné jobban egy egységes Európa?

Nézze, sok szempontból jogos a felvetés, nem tagadom. De vajon az Egyesült Államok hanyatlásában és Kína felemelkedésében nincs-e szerepe a belső kohéziót teremtő kulturális önazonosságnak?

Vegyük észre, hogy minden, ami nekünk, magyaroknak fontos, az az Európai Unióban érdektelenné vált. Nap nap után látjuk, Brüsszel mennyire semmibe veszi például a nemzeti kisebbségeket.

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, az EU egy békeprojekt. Nem! Az európai békét az amerikai katonai megszállás teremtette meg. Az európai jólét sem az EU-nak köszönhető, hanem az európai polgárok korábbi generációi nemzetállami keretek között véghez vitt erőfeszítéseinek, amelyek gyümölcseit éppen a mai – jólétben elpuhult és elbutult – nemzedékei élik fel. Ha az – úgymond – egységes Európa nem a közös érdekek demokratikus diskurzusban való megtalálását jelenti, hanem ismét csak – miként 1920-ban vagy 1945-ben – az erősek diktátumait, akkor kudarcra van ítélve. Számos nyugat-európai politikus képmutató módon könyöradományként és segélyként kezeli a Lengyelországnak vagy Magyarországnak nyújtott fejlesztési támogatásokat, holott erről szó sincs. Ez egy közösen elért gazdasági eredmény újraosztása, ráadásul minden egyes nettó befizető ország egy eurója egy eurót és húsz centet hoz számukra. Szó sincs tehát adományról, ez egy kölcsönösen előnyös befektetés a részükről. Nem kell lekötelezettnek éreznünk magunkat az EU-val szemben!

Van még visszaút?

Jó kérdés, talán, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, nekünk nincs hová hátrálnunk. Amikor a gyermekeink agyában kotorásznak, amikor – finom leszek – alternatív szexuális irányultságú embereket akarnak nevelni a gyermekeinkből, akkor bizony meg kell húzni a határt, és ki kell mondani végre, hogy ott állunk a falnál! Sajnos, nem látom azt az intelligenciát, azt az erkölcsi tartást és politikai kvalitást, amelynek birtokában a túloldalon álló politikusok beláthatnák, törésközeli állapotba sodorják az európai közösséget. Az első világháborúba is úgy szaladt bele Európa, habár sokkal nagyobb formátumú politikusokról volt szó, hogy hiába látták, mi lehet ennek a vége, képtelenek voltak megállítani a folyamatokat, amelyeket elindítottak.

Rohantak a forradalomba…

Valahogy így. Nem tudhatták persze, milyen átrendeződés jön a háború után, de tudták, hogy háború lesz. Utólag derült csak ki, hogy a kontinens egész XX., de úgy tűnik, XXI. századát is meghatározó eseménysort indítottak el.

Európa akkor vesztette el az önmaga feletti ellenőrzést, azzal együtt, hogy világhatalmat csináltak Amerikából, illetve megalapozták a bolsevik birodalmat.

Milyen jövő vár most az Európai Unióra?

Ha eltekintünk a magunk aktuális és speciális problémáitól, mint amilyen a jogállamisági műbalhé, és azt nézzük, mihez képest pótcselekvés az, amit velünk szemben művelnek, akkor igen érdekes kép tárul elénk. Európa hanyatlóban van gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan. Politikai berendezkedése kezd tarthatatlanná válni, csúszik lefelé a demográfiai lejtőn, innovációs képessége egyre gyengébb, a világ elmegy mellettünk. Az európai jóléti társadalom belső összetartó ereje, illetve vezető rétegének erkölcsi hitele jelenleg még arra sem elég, hogy az emberek türelemmel viseljék, ha egy világjárványt megfékezendő be kell zárni a szórakozóhelyeket. És pontosan itt jön képbe a nemzeti közösségek szerepe! A nemzet iránti érzelmi elköteleződés, a nemzeti szolidaritás akkor is lojálissá teszi az embereket az államukhoz, amikor éppen egy válsághelyzettel néznek szembe, mert az államot a magukénak érzett nemzeti közösség védelmi eszközének tekintik.

Akik alá akarják ásni a nemzeti államokat, azok birodalmi szolgaságba, vagy először káoszba, aztán a szolgaságba akarják Európát taszítani. Ezekkel a kihívásokkal kellene foglalkozni Brüsszelben, de mindez szemlátomást meghaladja a legtöbb európai politikus képességeit.

Kövér László
Kép forrása: Katona Tamás

Milyen Magyarországot vár 2022 után? Az önt megállító somorjaiaktól is rendre megkapta ezt a kérdést.

Őszintén hiszem, hogy a Fidesz–KDNP koalíciónak esélye van az újrázásra, folytatnunk kell a munkát, rengeteg még a tennivaló! Ugyanakkor – különös tekintettel arra, hogy nagyon komoly, titkosszolgálati eszközöket sem mellőző külső beavatkozással kell számolnunk – nem gondolom azt, hogy a mostani felmérések a végeredményeket mutatják, nem szabad karba tett kézzel hátradőlni.

Mi van, ha győz az ellenzék?

Akkor Isten óvja Magyarországot! Meg persze egyébként is…

Névjegy: Kövér László (1959, Pápa) jogász, politikus, a Magyar Országgyűlés elnöke. 1988 óta politizál, a Fidesz egyik alapító tagja, 1990-től parlamenti képviselő, 2010 óta házelnök.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/32. számában. 

Kövér László
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék