Kórházreform, ahogy megyei képviselőink látják
Nem túlzás azt állítani, száz sebből vérzik egészségügyi ellátórendszerünk. Ez éppen a koronavírus járvány idején mutatkozott meg a legmarkánsabban. A legújabb, kedélyeket borzoló fejlemény pedig a kórházreform, ami egyes kórházak „lefokozásával”, alacsonyabb kategóriába való sorolásával jár. Ez pedig veszélyeztetheti a betegellátást. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy a szülészet, a kardiológia kéznyújtásnyira van-e a betegtől, vagy pedig 50-100 kilométereket kell utaznia érte. Hogy látják kórházaink helyzetét? Ezt a kérdéskört boncolgattuk a Szövetség megyei politikusaival, akik saját régiójukban a leginkább látják a problémákat.

„Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, a komáromi kórházat nem fenyegeti a szülészet bezárása és több fejlesztés is történt a kórházat fenntartó Agel részéről.
– mondta el portálunknak Viola Miklós, Nyitra megyei képviselő és sebészdoktor.
Hozzátette azt is, bízik abban, hogy az ideiglenes kormány nem kezdi el a kórházleépítést és az újonnan megalakuló kabinet egyik legfontosabb feladata éppen az egészségügy rendbe tétele lesz.
„A Fico-kormány idején jelentősen csökkent az egészségügyi ellátás színvonala, amire a mögöttünk hagyott három év még csak rátett egy jó nagy lapáttal. Nem sikerült a kórházak modernizálása, pozitív fejleményekről nemigen lehet beszámolni.
– fűzte hozzá Viola Miklós.
Példaként említette az érsekújvári kórház idegsebészeti osztályát, amit meg akarnak szüntetni, figyelmen kívül hagyva a régió sajátosságait, például, hogy ide a megye nagy részéről sokkal gyorsabban transzportálni lehet a rászorulót, mint a nyitrai kórházba. A lakosság sűrűsége, annak szociális helyzete mind-mind olyan tényező, amit figyelembe kell venni.
Még egy dologra felhívta a figyelmet. Ha egy kórház leépítését rebesgetni kezdik, akkor az új, fiatal orvosok már nem is mennek oda dolgozni és az ott lévők is másutt próbálnak munkát találni.
Juhász Péter, Besztercebánya megye egészségügyért felelős alelnöke, a rimaszombati kórház sebészeti osztályának főorvosa teljesen elhibázottnak tartja az egészségügyi reformot. Véleménye szerint semmilyen reform sem kezdődhet úgy, hogy „lefaragjuk” a kórházakat és nem adunk cserébe semmit.
Tudjuk jól, a 20 kilométer a térképen körzővel kirajzolva nem ugyanaz, mint azt a valóságban is megtenni az adott út- és időjárási viszonyok között. Nem is beszélve a közlekedési lehetőségekről. A helyreállítási alapokból szembetűnően sem a déli, sem pedig a keleti régiókba nem jut támogatás. A magyarlakta régiókban egyetlenegy nagyobb befektetés sem valósul meg” – konstatálja.
Elmondja azt is, ezt azért fájlalja különösképpen, mivel Rimaszombatban készen állt egy teljesen új kórház projektje is, ami nem kapott támogatást, holott majdnem biztosra vehető, a helyreállítási alapból rendelkezésre álló összeg jó részét nem fogjuk tudni kimeríteni és vissza kell adni.
Szóba kerül az egyre égetőbb orvoshiány, amit Juhász Péter is szinte nap, mint nap tapasztal. Most is fel tudna venni három sebészt az osztályára, csak nincs kit. Ennek egyik okát az orvosi szakma elnőiesedésében látja, a medikusok nagyjából 80 százaléka nő, 20 százaléka férfi. A komoly fizikai igénybevétellel járó sebészetet, traumatológiát, ortopédiát és még lehetne sorolni pedig nemigen választják.
Elmondja azt is, talán valami hasonlót kellene bevezetni, mint Magyarországon, de Norvégiában is működik, hogy a fiatal orvosoknak a diploma megszerzése után bizonyos ideig itthon kellene dolgozniuk, vagy pedig vissza kellene fizetniük oktatásuk költségeit. Olyan motivációs rendszert kellene kiépíteni, hogy a leszakadó régiókban több juttatást kapjanak az orvosok, például szolgálati lakást vagy autót, hogy ne csak a kerületi nagy kórházakban akarjanak dolgozni. Életpálya modellre volna szükség.
– fűzi hozzá mintegy illusztrációként.
Amíg Szlovákiát és az egyes tárcákat olyan emberek vezetik, akiknek halvány fogalmuk sincs az ország különböző régióinak a sajátosságairól, illetve az azokban élő emberek igényeiről és lehetőségeiről, addig nem lesz megoldása az ilyen ügyeknek” – nyilatkozta portálunknak Pataky Károly, Kassa megyei alelnök, Királyhelmec polgármestere a város kórházának kilátásairól.
Az intézmény kulcsfontosságú a 60 ezres régióban. Közel 70 éve működik, és nem mellékesen itt magyar nyelven szólnak az orvosok és az ápolók a betegekhez.
Polgármesterként és a megye alelnökeként azt tudom tenni az intézmény megmentésének érdekében, amit eddig is tettem képviselő és polgármester kollégáimmal együtt. Tiltakozunk – a lehető legtöbb formában és fórumon – az ésszerűtlen és embertelen döntés ellen” – tette hozzá.
Sorolja, hogy gyűjtöttek már aláírásokat, amelyeket eljuttattak a parlamentbe is, szerveztek tiltakozó akciókat, többször személyesen tárgyalt a döntéshozókkal, írtak tiltakozó levelet a Kassa Megyei Önkormányzat és a Bodrogközi Városok és Falvak Szövetsége nevében, egyeztettek a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége keretében az egységes fellépésről.
Pataky Károly elmondta még ennél több és látványosabb megmozdulásra is hajlandó, csak hogy a kórház jövője biztosítva legyen.
Az egészségügyi intézmények helyzete sehol sem ideális az országban, de azt hangsúlyozni kell, hogy egy pozsonyi magánklinikának és egy kelet-szlovákiai kiskórháznak nagyon különbözőek a mindennapjai. Ezért is butaság csupán számadatokat szem előtt tartva dönteni a sorsukról ”– zárta a beszélgetést.