2020. február 17., 13:11

Jakab folyamatosan provokálta Oroszt, aki viszont rendkívül higgadtan reagált

A pozsonyi TA3 hírtévé vasárnap esti élő vitaműsorában Jakab Elemér (Most-Híd) és Orosz Örs (MKÖ) csapott össze. Bár az összecsapás kifejezés enyhe túlzásnak tűnhet, hiszen Jakab Elemér viszonylag fiatal kora – 52 éves – ellenére enervált, kedvetlen politikai matador benyomását keltette, aki az elmúlt évek szövegeit mondta fel, nagyrészt az előtte levő jegyzetekből idézve.

Orosz Örs higgadtságával kerekedett felül a provokatív és felkészületlen Jakabon

Jakab mindjárt a beszélgetés elején félrevezette a hallgatóságot, amikor arról számolt be, hogy az elmúlt választási időszak alatt „én magam tíz törvényjavaslatot terjesztettem be”. A parlament nyilvántartásából világosan látszik, hogy négy év alatt Jakab egyetlen törvényjavaslatot sem nyújtott be önállóan.

A műsorvezető első Orosz Örsnek szegezett kérdése az általa már hosszú ideje szervezett Gömbaszögi Nyári Táborra vonatkozott, azt érdeklődve, hogy mennyire jár politikai elköteleződéssel, ha a táborra magyarországi kormánytámogatásért is folyamodnak?

Orosz jó érzékkel nem vette fel a kesztyűt és nem kezdett politikai adok-kapokba, a támogatások szlovákiai rendszerével indokolta, hogy miért van szükség külföldi segítségre.

A politikai el nem kötelezettséget viszont egy Kassa megyei dotáció elnyerésén szemléltette, ahol csak szakmai érvek okán kaphatták azt meg. Ezután Jakab övön aluli ütéssel próbálkozott, amikor vitapartnere címére megjegyezte, hogy nincs a földön annyi pénz, amennyit az el ne tudna költeni. Orosz ismét rendkívül higgadtan kezelte a helyzetet, nem reagált erre a megjegyzésre.

A következő provokatív kérdés is Orosznak szólt, az autonómia és a határok megváltoztatását illetően. Orosz kiállt az önkormányzatiság elvének megerősítése mellett; határozottan leszögezte, hogy a megyék határainak a megváltoztatása reális igény, az ország földrajzi egysége megbontásának lehetőségét viszont kizárta.

Jakab az önkormányzatiságot csak a kultúra és az iskolaügy területével kapcsolatban említette. Az, hogy szavait szemmel láthatóan egy papírdarabról olvasta, még számára is megmosolyogtató lehetett, amit mondandója végén ő maga meg is tett.

A továbbiakban Jakab többször megpróbálta kötekedő stílusát a vitába bevonni, kezdeményezései azonban lepattantak. Így volt ez a Kisebbségi Kulturális Alap témájánál, valamint a két párt közötti választási együttműködés felrúgásának ismertetésénél.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy helyes volt-e Jakab pártjának a Most-Hídnak a Smer-SNS koalícióban maradnia, Jakab határozott igennel válaszolt és felolvasott egy előre elkészített örömódát Érsek közlekedési miniszter ténykedéséről, illetve az Most-Híd párt nagylelkűségéről, amelynek eredményeképpen a párt több száz projektet támogatott több száz euró értékben.

Szinte már meg sem lepődhetett a néző, hogy Orosz ezt is mennyire higgadtan kezelte, emlékeztetvén Jakabot, hogy a közlekedési miniszter az útépítéseket még elődeitől örökölte és hogy Érsek csak két lokális kezdeményezést indított el.

A találkozó lezárásaként Orosz a választókat a választásokon való részvételre ösztönözte, Jakab pedig a Most-Híd előnyeit ecsetelte.

A műsor ITT megtekinthető. 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.