2022. október 30., 19:01

Hiába vonták össze az önkormányzati és a megyei választásokat, nem hozott megtakarítást

Nem eredményezett jelentős megtakarítást a két választás összevonása – véli Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért és népszavazásért felelős osztályának vezetője. A rendőrség viszont helyesli a döntést.

választás 2022
Fotó: TASR
Nem hinném, hogy komoly költségmegtakarításról beszélhetnénk

– jelentette ki a vasárnapi választási sajtótájékoztatón Chmelová.

Külön kiadást jelentett ugyanis a speciális módon történő szavazás és a választási bizottságok tagjainak jutalmazása.

A választási bizottságok tagjainak jutalmazása most még egyszer akkora összeget tesz ki, mint a korábbi választásokon

– mutatott rá, de hozzátette, hogy pontos számokat csak a költségek összegzése után lehet mondani.

Damián Imre, az országos rendőrfőkapitány helyettese szerint viszont a rendőrség részéről kisebbek a költségek. Elmondta,

a választás idején 4000 rendőr ügyelt a biztonságra, és így nem kell kétszer szolgálatba állítani őket.

Ladislav Orosz, a központi választási bizottság elnöke szerint előnyei és hátrányai is vannak az összevonásnak, de az államfőválasztás, valamint az európai parlamenti választás közös lebonyolítását nem támogatná.

Minden választásnak megvan a maga célja, értelme, és az összevonással ebből valami háttérbe szorul

– jelentette ki Orosz.

Annak kapcsán, hogy több helyen sorakozniuk kellett a választóknak, Chmelová megjegyezte, 

a települések feladata volt elegendő szavazófülkéről gondoskodni.

A belügyminisztérium annyit küldött, amennyit rendeltek

– mondta, de hozzátette, hogy ezt nehéz előre megsaccolni, és a szavazóhelyiségek kapacitása is véges.

Ez is az egyik tanulsága az összevont választások lebonyolításának. Nagyobb szavazóhelyiségekre van szükség, hogy egyszerre több fülkében lehessen kitölteni a szavazólapokat

– tette hozzá.

Orosz elmondta,

körülbelül 80 kampánycsendsértésről érkezett hozzájuk bejelentés, ezek megvizsgálását követően értékeli ki részletesebben a központi választási bizottság a szavazás lebonyolítását.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.